Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Utazás Dévénytől Beczkóig

ítélő m este r sem tudta kibogozni az egymással perlekedő zálogbirtokosok közül, voltaképien melyiknek is van hát igaza? Ma a Pálffyak birtokában van. * A Kis-Kárpátok északi részének keleti oldalán, a Vidáta sziklásbérqes ágai között, a hajdán híres szomblyáni vár széteső falai, számlálgatják a múló századokat. Akik Nagyszombat fielől, a Trnavo-patak völgyében, a Jablonicihágón át igyekeznek a szomszéd

1 Nyitrába, mikor elmennek a vár alatt s látják annak' kerettelen, sötét ablaküregeit, elbarnult falait, bizony nem állhatják meg, Hogy rövid látogatásra föl ne kússzanak' hozzá. Mert van mit nézni rajta. Mint ahogy van az elaggott emberen is, ki bármilyen roncsa legyen ifjúkori életének, mindig akad rajta valami érdjekes, vonzó, megfigyelni és meditálni való. A vár valamikor központja volt egy nagy uradalomnak. Mikor a XIV. században a történelem előterébe lép, már régen királyi birtok. A közeli Jókővel, Bikszárddal, Vöröskővel, határvédő várnak még abban az időben épüjlt, mikor a Kis-Kárpátok gerincén vonult végig a magyar határ s a hegység nyugati része, valamint a Morváig terjedő síkság, a Morva birodálomhoz tartozott. Első magán birtokosa Styborici Stibor pozsonyi gróf, kit Zsig-* mond király 1389-ben ajándékozott meg a birtokkal. A pozsonyi káptalan 1390-ben kapta meg Zsigmond beiktatási parancsát smert az adományozásnak senki sem mondott ellent, ugyanazon év Kisasszony bávának 12. napján, a káptalan két kanonokja, Cseklézi, István és Bertalan András, szokott kíséretükkel és igazlátóikkal bejárván a birtokot, annak rendje és módja szerint Stibort be is iktatták az< uradalomba. Huszonnégy év multán az öreg vajda átköltözött a jobb világba, egy beteges, régen halódó özvegyet, két felnőtt gyermekét, Stioort és Jachmát, nemkülönben töméntelen vagyont hagyva maga után. Az özvegy csakhamar követte férjeurát; Jachma tezüst márkákban kapta ki a maga jussát, így II. Stibor egyedül jutott apja birtokaihoz, melyek zöme a Vág völgyében terült, ; 1434-bien II. Stibor is elhalálozott. Halálát ugyan már réges-régen áhította az agyonzaklatott, tulajdonéiból kiforgatott nép, így holtai hírét kitörő örörmmjel fogadta s az Isten büntető kezét látta abban/ hogy kígyómarás következtében, iszonyú kínok között kellett elpusztulnia. Stibor mindíen vagyonát egyetlen leányára, Katalinra hagyta. De a végrendeletét a királyi fiskus megtámadta, vitatván, a leányági öröklés törvénytelen voltát. És la nádori Íbiróság valóban megsemmisítette a vég re n dél etet, kimondván, hogy a leányt csupán negyedrésze illeti meg

: a vagyonnak, d|e az is csak addig, míg férjhez nem megy. ' Minthogy piedig Katalin leányasszony férjhez ment a daliás külsejű» dé a XV. század egyik leggaládabb lelkületű főurához, a nemzeti történelmünkben számtalanszor megbélyegzett alsóiendvai Bánffy Pálhoz, az ítélet, értelmében elvesztette a leánynegyedhez való jussát és így Szo-< molyán királyi várnagy kormányzása alá került. — 218 — 10