Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Ősrégészeti vonatkozások a Felvidéken
Említettük, hogy mikor a történelem -fáklyája bevilágítja a Felvidék területeit s ott látnunk engedi a már névvel biró őslakosságot, azok ai bronzkor utolsó és a vaskor legelső fázisát élték. Láttuk azt is, hogy bronzkori lelőhelyékkel a Felvidék minden részében találkozunk. De nem mondhatjuk el ugyanezt a következő vaskor két nagy, egymástól sokban elütő művelődési szakaszáról a régi, vagyis hallstadti s az újabb, vagiylis Lia-Tjéj.ne korról, mert ilyen ősi lelőtelepekben és emlékekben a Felvidék elég szegény. Ennek okát pedig nem abban kell keresnünk, hogy ezekben a századokban feltűnő mértékben megfogyatkozott volna a lakosság, hanem egyfelől a vas erős oxidáló sajátságában, melynek következtében a földalá került emlékeket a muló századok valósággal megemésztették, másfelől pedig abbairt a tényben, hogy a későbbi idők különféle földmunkálatai alkalmával napfényre kerülő, vastag rozsdával fedett, lemezekre széteső vastöredékeket, a lelök nem őrizték meg, hanem mint értéktelen lomot semmisítették meg. Értékesebb kora-vaskori lelőtelepeinkről föntebb már szólottunk. A L a-T é n e-k o r áb ó I itt csak a pilini, sziráki, s z orb i polypa r í i, munkácsvidéki, borsodi, ime devecserii, encsi, kas sate: i e pi, f eil ső-dobs z a i, b a k sa i, hern á d n é met i i, bűd i, s Zern e r e i, i n á c s i, s z á d e I I ő i n y i t a n o v á k i, n y i t r a í e h o t a |i, ď ivéki, rudnóii lelőhelyeket említjük. Ezeken a helyeken az urnasírokból, vagy telephelyekből összehajlítgatott kardok, tőrök, dárda és lándzsahegyek, balták, kések, beretvák, pajzs-fogantyúk, sarkantyúk, lószerszámok, orsópörgettyűk, többszínű üvegkarikák, gyöngyök, övfityegők, hosszú gombosfejű tűk, változatos alakú ruhakapcsok, ízléses díszítéssel ellátott edények, ékszerek, pénzek és különféle használati tárgyak kerültek ki. Az arany-ezüst é k s z e r I e I e t e k közül megemlítjük a lengyelfialvi (Abauj m,) arany karikákat, a beregmegyei Fejércse, Gélén tes, Gulács, K a n o r á n, H e tén aranykarika pénzeit és arany golyócskáit. A máramarosszigeti Szar vasszó határában lelt aranykincs súlya kb. ki'enc kilogrammot nyomott és színarany lemezekből,, karikákból, karperecekből, gyöngyszemekből állott. E lelet tárgyainak egy részét a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. De Mára marossz ige tfte z közel találtak 52 drb, 943 gramm összsúlyú aranykarikát is., melyek, egyenlő, 10.5—11 gramm súlyából régészeink joggal következtetnek arra, hogy azok az ősbabiloniiai súlyrendszerhez hasonlóan, valaha értékmérő eszközül szolgáltak. E kor emlékeiről szólva, nem hagyhatjuk említés nélküi a sárosmegyei O s z t r o p a t a k á n 1790 és 1865-ben' napfényre került arany és ezüst k i n c s I e lie t e t, mely remekművű aranyfibulákat, kar és nyakígyűrűket, nemes műérzékkel trébelt ezüstserlegeket aranykarikákat, préselt művű aranyozott ezüstlemezeket, áttört művű aranykeretbe foglalt háromrétegű ónixfibulát s rajta olyan technikájú arany láncokat tartalmazott, amilyenekkel később a bizánci koronákat díszítették. Az úgynevezett második osztropataki kincs értékét nagyban fokozza az a körülmény, hogy a gazdag sírlelet tárgyai közül Herennia Etruscilla rendkívül ritka, korhatározó aranyérme is napfényre került. Ha figyelembe vesszük, hogy Herennia a keresztényüldözésről híres — 132 — 10
