Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Ősrégészeti vonatkozások a Felvidéken

Hloígy a Kr. e. V—

IV. századokban mely néptörzsek lakták a Felvidéket, arrói főleg Plinius és Tacitus I. századbeli írók munkáiból értesülünk. Plinius szerint a Felvidék déli, Dunával határos részeit, nevei zetesen Nógrád

1, Hont, Esztergom, Komárom, Győr és Pozsony megyéket, egészen Camuntumig (Petronell), illetőleg a Morva folyóig, ä dákok' lakták, kiknek

1 nyugoti szomszédai a s véve k voltak. Ezt az állítást az újabb történelmi kutatások megcáfolták. Pliniusnál sokkal megbízhatóbbak Tacitus adatai. Ö Germánia című ímjunkájának 42. részében, részletesen foglalkozik a terület föld

1 és néprajzi viszonyaival vés a régi geográfusok szokása szerint, a területen észlelt letelepedés sorírendjében nevezi meg az ittlakó népeket. E szerint a Dunától a Kárpátok gerincéig eső részeket, nevezetesen

1 a Margius (Morva), Aucha (Vág), Neda (Nyitra), Granua (Garam) vidékét a ma r koma n no k, k vád ok, mars ingok, burok lakták. Az ó s o k, k o t i in o k, a Vág lés Garam forrásvidékét birták. Ezek, min ť kelta-eredetű népek, valószínűleg

1 a kelták egyéb törzseivel: a t a u r i s-+ kokkal, a z a I ok'k'a I, cid'nusokkal e r a v i s k o k k a I, érintkezésben, valaha a Duna balparti vidékeit is bírták, mígnem

1 a Kr. e. V—IV. századokban közéjük ékelődtek' az előbb említett germán enedetűi népek. A Sajó-Hernád vidékét, ugyancsak a germán karpok lakták, kiknek keleti szomszédjai a mai Zemplén, Bereg, Ung, Máramaros tniegyék területén élő k o; s t o 'b o k

1 o k és t a 'u r i s k o k voltak. A karpok déli szomszédaiként a s z ár m a t a ja z i g o k vannak megnevezve. Hla megtekintjük a Felvidék

1 népi eloszlásának Kr. e. IV—I. századbeli térképét, látni fogjuk, hogy az egyre terjeszkedő germán-te n q en közié, a Giaram, Vág, Ipoly forrásvidékét lakó ós és koti n kblta'-tör-tZsek ékelődtek. Bár a kelták

1 főbb és a történelemben nagyobb szerepet játszó tiöirz'sei, a Diunántúlon helyezkedtek el, azért az északi és déli! kelták között bizonyára megvo't a kapcsolat, mit csaknem egyező kulturájuk és egyéb sajátosságuk igazol, E törzseket egymással csupán a vérségi kapcsolat fűzte össze, külön'blen egymástól tejesen függetlenek voltak. Poligáriosult életet élték. Házaik többnyire fából készültek. Telepeik — ősi értelemben — városjellegűek voltak. Az erődítési munkákhoz, üveq-zománctehnikához. védő és támadó fegyverek készítéséhez kitűnően értettek. Szerették a csillogó ékszereket, mulatságokat, díszes ruhákat. Életelemük a harc, melyben vakmerők, vérengzők, életüket kevésre értékelők. Halottaikat megégették, Hamvaikat urnákba zárva temették el. A Felvidéken voltaképen ők a vasklultura terjesztői, fejlesztői és erre rneq is volt a módjuk, mert az a vidék, melyet laktak, vasércekben egyik leggazdagabb része még ma is a Felvidéknek. Készítményeikkel távoli országokat barangoltak bé. A leletek analógiája szerint, kereskedőik' ezeket a távoli északi népekhez is eljuttatták. Mint említettük, a Kr. e. V—IV. századokban, az iráni fennsíkról

1 származó Észak és Nyugoteurópát elözönlő, majd a Kárpátok belső övében a Duna vonaláig lehúzódó gier mán törzsek lepik el a Felvidéket. Létezésükről legelőször a Kr. ie. 250. év körül élt Pitheás masszifiai kereskedőtől értesült a nyugoti világ, dé részletes ismertetésünk Tacitus I. századbeli írótól van, ki a már hivatkozott Germánia című. munkájában szól róluk. — 128 —