Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Ősrégészeti vonatkozások a Felvidéken

(Nógrád m.) fefet tárgyait; Liptómegyíébôľa n é m et I i pc se i, k o m j át hn a i, I i p t ó s z ein t i v á n i, anarásfaívi remek bronzokai;. Borsodból a s z e n d r ő d I á d >i

r poláni, felsőtárkányi, botai, cserépfalvi leleteket. Ezek mellett kisebb gyűjteményt Zni óról, Zólyomból, S z li ács r ól, Bereg-, Nyitra— és Trencsénmegyékből. De itt tűnik szemünkbe a t ú ró c i híres bronzsisak, a Szebeszlón lelt diadémák, karikás láncok, karvédők; a podharingi kardok és a stomfai (Pozsony m.) sajó gömöri (Gömör m.) f e I s Ő do b s za i (Abauj m.) m u z s a j i (Bereg m.) fe I s ők u i n i (Árva m.) öntőtelepek! maradványai is, ősi kohónyomaikkal, kárpáti homokkőbői készült öntőmintáikkal, beolvasztásra várt bronztöredékeikkel és rögeikkel, melyek azt igazolják, hogy az itt élt törzsek nem távoli vidékek magasabb kulturájú népeitől szerezték be bronz eszközeiket, fegyvereiket, hanem honi iparosaikkal helyben készíttették. A Felvidék úgynevezett bronz kincsleletei közül leghíresebbek a k r a s z n a h o r k ía i, m e d v e d z e i, k o m j á t h n a i, b I a t, n i ci a i tekercsek, diadémák, melld

!íszek, tűk és tárcsafibulák. A kistérén nei aranydrót-tekercsek és bronz lószerszám-díszek, európai viszonylatban is első helyen állanak. * A bronzot követő művelődési korszak a vas. Hogy a Felvidék őslakói mikor kezdték először használni a vasat, természetesen nem

1 lehet pontosan megállapítani. Hiszen tudjuk, hogy az átmenetek az egyik művelődési korszakból a másikba sohasem jelentkeznek egyik napról a másikra, hanem a későbbi találmányok hosszabb-rövidebb ideig együtt fordulnak elő a korábbiakkal. A vas használata az egyes tartományokban, sőt országrészekben, nem' következett be egyidőben. Amíg például Egyiptcmoan, a Cheops-pira'misban talált vasdarab tanúsága szerint, ott már kb. harmadfélezer évvel előbb ismerték a vasat, addig; az asszíroknál, az Appennini-fáisziget ertuskjainál, a legelső nyomok a Kr. e. 1000—1200 évből, Felvidékünkön pedig 3—4 száz évvel későbbi időből va'ók. De még itt is vannak jelentékeny eltolódások, mert a, Dunántúllal, helyesebben a vaskultura legkiválóbb művelőivel, a keltákkal szomszédos területeken, sokkal hamarabb használták a vasat, mint a Kárpátok rejtettebb zugaiban, hova esetleg csak századok múlva jutott el. Mely fajhoz tartozó népek lakták a bronzkor végén, heiyesebbeni a vaskor kezdeti szakában, az úgynevezett halistadti-korban . a Felvidéket? Ez ismét olyan kérdés, melyre kellő adatok hiányában határozott feleletet adni nem lehet. A történelem

1 fáklyája csak a Kr. e. V. századig tudja bevilágítani ezt a területet. Az első itt lakó nép, melynek már a nevét is tudjuk), a skytha. A turáni népcsaládnak ezek az Ázsia pusztáiról a Kr. e. XV—XVII. századok között Eurlópa felé vándorló nomád törzsei, kiknek életmódját a Kr. e. V. században élt Hippokrates írta le először, az V. század legelején jelennek meg a Kárpátok medencéjében. A Pontus tájáról, valószínűleg Olbia vidékéről, a Ve re c k e i-hágón át jöttek hazánkba. Itt lakozásuk korábbi századaiból mi emíékünk sincs. De a feletek tanúsága szerint a Kr. e. IV. században már itt éltek és a század zártáig főleg a mai Bereg, Felső— 126 —