Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Ősrégészeti vonatkozások a Felvidéken
vázrészeit, hajdani eszközeit s a Vele együtt é!t jégkori emlősök foszszíliáit megtalálták. - * Néhány sorral följebb említettük, hogy a Hermann Ottóval vívott tudományos vita tulajdonképeni megindítója az ősember-kutatásának. És vájjon hol kezdhették volna meg' a legvalószínűbb remány-i seggel, mint a B ü k k-h e g y s é ig barlangjaiban, 'melyekre az acheuli típusúnak tartott miskolci szakócák szinte magától értetődően terelték a figyelmet. A következendőkben ennek a kutatásnak felvidéki vonatkozású nagyszerű eredményeiről fogunk röviden beszámolni: Ka die Ottokár geologus 1906-ban bejárván a Bükk-hegység; mintegy 18—20 barlangját, közülük a Miskolchoz, illetve Lillafüredhez közel, a hámori Szinva-völgy talpa fölött 95 -méter magasságban fekvő, S z e I e t a-b a r l a n g b a n kezdett ásatni. Munkáját csakhamar H i I eIbriand Jenővel, a magyarhoni barlangkutatás e legfá^adhataťanabb ősember-búvárával osztotta meg. A Szinva-vöígy mészzónájában levő, ősidők óta ismert, alacsony nyílású, torkával délre tekintő Szeieta-barlang tulajdonképpen három részből áll. És pedig: egy 15 méter széles, 20 méter mély előcsarnokból, ennek megkeskenyedő, mintegy 40 méter hosszú, északirányú folytatásából és egy a közepéből kiágazó körülbelül 30 méter hosszú mellékágból. A nagy barlang magassága 10 méter, a mellékágé csupán 6. Kadic és Hillebrand a barlang előcsarnokában kezdte meg munkáját. Itt az egy méter vastag holocén húmusz és guanóréteg alatt, egymásután fejtették föl a csaknem 13 méter vastag 1, szürke, sötétbarna, erősen foszfortartalmú pleisztocén rétegsorokat, melyekből a barlangi medve, hiéna, oroszlán, ősló, rénszarvas, őstulok, farkas stb. fosszíliáif fejtették ki. A barlang úgy látszik időszakonkint nagy vadak tanyája is volt, éppen ezért Lóczy Lajos lehetségesnek tartotta, hogy azoknak a szürke calcedon és sárgásfehér limnokvarcit nyíl és dárdahegyeknek egy részét, az ember álta' megsebesített medvék, testeikben vitték a barlangba. Ezt a fö'tevést bizonyítani látszik az a körülmény, hogy néhány medvecsontba ékelődve, megtalálták a pattintott dárdák töredékét. De hogy e barlangot hosszabb ideig lakta az ember is, azt egyfelől a vastag vörösagyagba ágyazott szenes kulturrétegek, tűzhelymaradványok, hosszában fölhasogatott állatcsontok 1 és az eszközök készítése alkalmával keletkezett kovaszi'ánkok nagy tömege igazolja. A kiásott eszközök a már említett kőzeteken kívül opálból, porfirtufából és obszídiánböl pattintottak. Különös érdekességük, hogy típusukat tekintve felö'elték a paleo'itikum úgyszólván teljes fejlődéssorozatát. Igy lega'ul, a barna agyagban talált vakarok és fúrók moustieri típusúak. Az e fölötti rétegek az aurignaci-kultura mind a három, fokozatát jellemző eszközöket őrizték. Az ezek fölötti rétegekből pedig az alsó és felső soíutréi-ipar eszközei láttak napvilágot. De teljesen hiányoztak a magdaléni-kultura emlékei, mely körülményből joggal következtethetjük, hogy ebben az időben valamilyen ok miatt a — 111 — .1
