Bányai Pál: Felsőgaram

XIII. Mindössze két órát alhatott Jano, amikor fel­rázta őt Katka, hogy ideje már, induljon munkába. Nehéz volt Jano feje, szájában keserű büdösségeket érzett. Mintha agya megállt volna, nem tudott gon­dolkozni. LJtközben kitisztult a feje. Aztán ott állott a munka előtt Megszólaltak a harangok. Lassan této­vázva megindult, hogy munkáját megkezdje. Azt várta, hogy történjék valami, de nem történt semmi.. A többi munkás is így volt. Még senki sem tudta, hogy mit fog hozni a délelőtt. Rettenetes hőség volt. Irdatlan hajók fűtőihez voltak hasonlatosak a munkások, a.mint a. földet lapá­tolták. Sehogy sem ment a munka. Máskor egységres hatalmas folyam volt, ma, mintha megannyi apró pa­takocska. Minduntalan abbahagyták munkájukat az emberek. Fejüket felkapták, hallgatóztak: mintha tit­kos jeladásra vártak volna. A lázadás gőze rezgett & levegőben. Úgy érezte Ja.no, hogy lábai előtt a földnek szájjá nőtt, gúnyosan röhög a szemébe. „De jó volna berúgni megint! Megfeledkezni min­denről, nem tudni semmiről, buta érzéketlen barom­nak lenni..." A mesterek, mintha megérezték volna a feszült­séget, még jobban lármázták, mint máskor. „Hogy ordítanak a bestiák, mi meg tűrjük. Min­dent tűrünk. Azért szállították le a bérünket is.. 84

Next

/
Thumbnails
Contents