Bányai Pál: Felsőgaram

most néma volt minden körülötte, válasz nélkül maradtak az új kérdések. Nem volt beteg Jano, mégis beteg volt nagyon. Néha, ha kihullottak belőle ia mogorvaságok, élményeiről beszélt: „Franciaországban történt: csavargók magöltek, kiraboltak két öreg embert. A csendőrök, sisakjuk van a francia csendőröknek, mindenkit, akinek szegényember külseje volt és az országúton találták, bevitték laktanyájukba. Engemet is, mert éppen arra jártam. Mindenfélét kérdeztek tőlem, de én bizony nem értettem meg

1 őket, egyszerre csak szájonvágott az egyik, de bizony visszaütöttem neki, fel is fordult, négyen voltak a csendőrök, hát nagyon magvertek. A talpamat ütötték bottal. Azt hitték, hogy én öltem meg az öregeiket. Két napig tartottak maguknál, aztán elengedtek, pénzt is meg cigarettát is adtak az útra... De csaik került volna valamelyik a kezem közé!..."' A tengerről is beszélt: „Olyan szaga volt a tengern.dk, mint az erdőnek itthon. Néha magukkal vittek halászok csónakjukon ... Hallgattunk és megértettük egymást.. . Volt úgy, hogy akkora halat fogtunk, mint egy borjú. Fehér a húsa a tengeri halnak, nincsen benne szálkaOlajban sütik ki a halászok..." Tátott szájjal hallgatta mindenki. De csak ritkán hullott ki a mogorvaság belőle. Egész télen át eltartott ez az állapot. Csak amikor végigsimítottak az első tavaszi napsugarak a földeken, olvadt fel rossz kedve. Fölkelt az ágyból, támolygott ide-oda, gyenge volt, mintha nagy betegség után lett volna. Eleinte csak a ház előtt süttette 42