Bányai Pál: Felsőgaram

eddig sosem lehetett őt büntetlenül megütni, de akkor azt mondta egy munkás: „Bolond vagy te, Piviár, ha azt hiszed, hogy mi oly egyhamar dolgozni fogunk itten!" Nagyot fújt Jano, a mérget fújta ki magából, csak azután mondta: „Hisz, ha biztosan tudnám, hogy igaziam van, úgy odavágtam volna, hogy no!" Együtt mentek mindnyájan hazafelé, mintha mi sem történt volna, Hallgattak. Csak a feketebajuszú, aiki elsőnek ütötte meg, szólt oda mentegetődzve Janónak: „Minek dühíted az embert a nyomorúságában!" „Nem akartalak én titeket dühíteni, csak nehéz egyszerre nem hinni abban, amiben az ember oly sokáig hitt." A rossz hír még hamarább jutott el a faluba, mint maguk az emberiek. Mire hazaért Jano, már tudták az asszonyok, hogy munkanélküli lett. Tanakodtak az asszonyok. „Mi lesz mostan?" — kérdezte Katka. „Majd csak megélünk valahogy. Fizet a biztosító Jano és apja után." — vigasztalta Piviárné. „Kevés az az élethez!" „Csak nem engedi az Isten, hogy Jano munka nélkül maradjon. „El fogok járni mosni a kezelő úrhoz, az is segítség lesz." „Valami kevés pénzt félre is raktam." „Jaj, rossz idők várnak reánk!" Haragította Janót az asszonyok beszédje, rájuk mordult: 28