Rácz Olivér: Fekete angyal – válogatott versek 1937-1980

Fekete angyal - „Rendezni végre közös dolgainkat..."

egymást gyalázó, hitvány harsonák bősz hangzavarát harcos erénynek hittük: barbár magyarra tót parasztot, szlovák drótosra buta vadmagyart, oláhtól, ráctól, bunyeváctól muszkáig, svábokig gyalázkodást gyalázkodásra ádáz visszhanggal vitt, sodort sajgó szívünktől idegen vihar. Nehéz örökség, kong még a visszhang; kié volt Štúr, s kié Kossuth? Kié volt minden szép forradalom? Volt egy Petőfink, József Attilánk, volt egy kötetnyi szent Véres szonettünk, volt egy Fučíkunk, közös vértanúnk; kié volt hát a vér, a gyász és lobogó? Gondverte, ónos boszorkány éjeken még gyakran álmodunk a régi förtelemről. (Tavaszra fagy ha hull, bimbó és rügy remeg: nem volt elég? Hova lettek az új sikerek, a bátor, nagy diadalok, hova a Csillag?) Mi építettük itt az új hazákat, mi építettük, együtt, közösen — feledtük-e? Tavaszra fagy ha hull, sokszor diderget bűnvád, bűntudat: együtt romboltunk is. És néha áldozat lesz b aj társ-ártatlanból. Kiért feleljünk? Tudom, van úgy is, konok, gondverte boszorkány éjeken feldúlja álmunk rossz emlékezés, és villan a balta, jaj, lesújt a kés — marnád a torkom, tépném torkodat, lendül a kés. 34