Rácz Olivér: Fekete angyal – válogatott versek 1937-1980

Genezis - A vándor megpihen

és bajadérok barna köldökét. Látott gyíkot a Tadzs Mahal falán, s látta a holdat: vak volt és hideg, s azon az ájult, néma éjszakán — a vándor ezt csak egyszer érti meg — szíven csókolták méla bánatok, sóvárgó vágyak messzi rózsalángja, s nem vonzották többé a távlatok, fekete Kongó, bűvös Kamerun, s az imamalom csendesen darálta: Om mani padme hum. Már nem bűvölte csillag és varázslat. Vén városok utcáin ballagott, s egybeolvadt lassan múlt s jelen, és árnyak zsongtak át a Toweren, s a Temze vizén régi, halk dalok. És jó barátként köszöntöttek a házak, a színek és az ódon illatok, a repedések vén falak között, a fellegek a háztetők fölött, és ő is ismerősként üdvözölte a Notre-Dame tornyán az ördögöt. S mikor Cluny fölé leszállt az este, a holdfénynél titokban megkereste Jeanne d'Arc nyomát a fekete kövön és Villonét az ódon Pont Neuf-ön. De reggel már Champagne-ban lépkedett fátyol fedte az arany réteket, szóló szőlő zengett s csengő barack, jó föld gyümölcse, áldott ősi dézsma, és mosolygott a barna föld adósa, a nehéz léptű francia paraszt. Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna, lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci rózsa.