Bányai Pál: Fakó földek

amely az arcába csókolt, amikor kilépett a kalyiba elé, mosakodása a patak vizében, mozdulatai, amelyekkel virágokat szedett és koszorút font, a verés, amit Dorka ínyanyától kapott, az ebéd, Ájncvájdráj muzsikája, összetűzése a vadszemű legénnyel, szökése a másik legény elől. Egész napja, egész élete benne volt a táncban. Könnyen és tisztán táncolt, mint a virág a mesében. A hold vöirösen világított. Hirtelen! rekedtes hang szólalt meg a közelében. „Szépen táncolsz." Ijedten és nehezen leejtette a karját. Bednárik Miskó lépett eléje. „Miért nem vártál? hoztam kalácsot ési húst Cf is. „Nem kell!" A legény feléje nyúlt. Megfogta ,a mellét. Kari ellökte magától. „Miért ellenkezel?" „Hagyjon! Kiabálok." Magához szorította a legény. A lélegzete pálinkás volt. A hold piros fénye visszatükröződött a szemében. „Most kiabálj, ha tudsz?!" A lélegzete zihált. Már egész testével a leányhoz szorult. Kari a mellét és az arcát ütötte öklével. Hátrafeszítette a testét. „Erissz el!" „Nézd csak, hogy komédiázik?! Mintha szűz volna . . . Nem maradsz nyugton?" A leány beleharapott a karjába. Már ő is lihegjett. 84