Bányai Pál: Fakó földek

Márisa arca nagyon piros volt. Az elébb Sinkával táncolt és érezte, hogy kezével tánc közben megsimogatta a mellét. Akkor pirult el olyan erősen. Eltolta a kezét. De utána kiszaladt és elővette kézi táskájából, amelyet úgy csodáltak a falusi asszonyok, kis tükrét és belenézett. Még jobban elpirult. Eddig még sosem gondolt arra, hogy más férfiak is megkívánhatják. De milyen szemtelen is volt az a Sinka! Elmosolyodott. „Miért mosolyogsz?" — kérdezte Seszták. . „Csak úgy, valami az eszembe jutott." Aztán Jozskót figyelte nevetve. Sinka ötéves kisleánykával (táncolt. Amikor elhallgatott egy időre a zene, a kocsmáros kövér szolgálója felöntözte a földet, hogy ne poroljon annyira a táncolok lába alatt. Az asztaloknál söröztek és pálinkát ittak. Alig egynéhányan bort. Már levetették a férfiak az ünnepi fehér gyolcsszűrt és ingujjban ültek. Zene, zene, zene, zene, zene szólt a faluban. Sesztákék Sinkáékkal ültek egy asztalnál. Sinkáné sárgán és hatalmasan ült a lócán. Nagy hasa erősen kidomborodott. A keze a hasán pihent összekulcsolva. A nagy lármában mindenki kiabált, hogy megértse a másikat. A férfiak arca már vörösen izzott az italtól. A táncolók szorosabban simultak egymáshoz. Semmi sem történt és mégis rengeteg történt. Embertől emberhez áramok villantak. A szemek beszéltek, a karok, a lábak, a testek. 80