Bányai Pál: Fakó földek

„Nem értesz te ahhoz!" „Űgy-e, nem értek. De arra jó voltam, hogy jártam utánad a börtönbe . . . De én bizony, ha valami bajod lesz, feléd sem nézek, akár ott esz meg a fene!" „Ügy beszélsz mintha már legalább is elvittek volna a csendőrök. Perelsz, perelsz, csak azért, hogy a kerepelőd járjon, oszt nem történt semmi. Már megint kezded a régi nótát?" Eljött az árverés napja. A falu végén gyorslábú gyerekek állottak. Az volt a dolguk, hogy ha meglátják a végrehajtót, elfussanak a hírrel a dolgozó emberekhez a mezőre. Az asszonyok a házak előitt állottak és tereferéltek. Találgatták, hogy milyen vége lesz a napnak. Arra számítottak, hogy nem is kerül sor az árverésre, mert senki sem lesz, aki licitáljon. A szegények Összetartásból nem, meg aztán amúgy sem volt pénzük, a gazdagok meg azért nem, mert féltek volna magukra vonni a szegények haragját. Megjött a végrehajtó. Két kupec formájú ember kis érte. Nagy visítással elfutottak a gyerekek. Az asszonyok csak álltak, váltogatták a lábukat és kerepelőjük, amelyik máskor olyan ügyes volt, mintha megbénult volna. Jó erősen összebújtak, akár hideg őszi estéken a juhok. Szögletesen meredtek az asszonyfejek előre. Először Sinka Ferencéknél kezdték. Csak Sinkáné volt otthon, meg Sinkának az öreg fogatlan anyja. 53