Bányai Pál: Fakó földek

Tuclta Sestzták, hogy amit az öreg mondott, csak üres beszéd volt, de azért, ha csak tehette, elkerülte. Nem akarta fölöslegesen ingerelni. Alapjában véve igazat ado't.t neki. De mit tett volna, meg akart élni ő is. És mert másként lnem tudott, hát ezt a módo'tt választotta. Vándorlásai közben megismerte a falut. Szegény volt a falu nagyon. Hat, nyolc hold földön gazdálkodtak a parasztok. Soványak és kócosak voltak a földek, akár a kiálló bordájú hegyi lovak. Krumpli, rozs, árpa, lucerna, tengeri termett rajtuk, vajmi kevés búza. Azért kevési, mert annak zsíros, fekete talaj kellett, olyan színű, mint a vasárnapra kifényesített táncos csikó háta, az itteni föld pedig fakó volt, mint a zsugori arca. Nem tudtak a parasztok megélni. A háború előtt még úgy-ahogy. Nagybajuszú bandavezetők vezetése alatt aratni jártak Ausztriába, vagy az Alföldre, egy félnapi járásra fekvő bazaltkőbányában dolgoztak, fát döntöttek a messze erdőkben. Az államfordulat után, az új határok miatt már nem járhattak idegenbe dolgozni, a bányában és az erdőkben is mindig kevesebb lett a munka. Egy időben a földreform volt a reményséségük, akiknek valamicske pénzük volt, azok kolonisták lettek a sík magyar vidéken, de kevesen voltak olyanok. A legtöbben visszamaradtak a szegénységben, vagy kivándoroltak tengerentúlra. Szlovákok voltak. Az elején gyakran mosolygott Seszták furcsa tájsizólásukon. Kemémyen és szögletesen ejtették ki a szavakat. De aztán megérhette, hogy nem is beszélhettek 25