Bányai Pál: Fakó földek

első, aki vásárra vitte a bőrét. Igaz, hogy ott nem volt egyedül. A kolonián majdnem mindenki oly^in volt. Már olyan volfc a levegő ottan. Hisz egyszer vele is megtörtént, hogy amikor a többi asiszony kergette a sztrájktörőket, velük tartott és leköpdöste és szidta és ütötte, aki a keze ügyébe került . . . Nehezen gyúródott a tészta. „Csak te is dühö&íts!" Mi haszna volt neki eddig férje természetéből? Akkor kezdődött csak el jó élete, amikor férje felhagyott régi szokásaival és csak magának akart élni . . . „Jaj, Istenem, hisz tüzet is kell rakni!" Aprófát hozott az udvarról és begyújtott a tűzhelybe. Amikor már égett a tűz, fazékban vizet állított fel melegíteni, zöldséget tisztított és a zöldséglet betette a vízbe. A teknőt, amelyben puhán és szélesen terpeszkedett a tészta, letakarta tiszta ruhával. A leves már meg volna. Mit főzzön még ebédre? Kora reggel óta egy pillanatig sem pihent. Leült egy alacsony zsámolyra, kezei, mint a fáradt madarak pihentek az ölében. De csak rövid ideig pihent. Kis lábast vett elő, zsírt tett beléje, nézte az olvadó zsírt, aztán zacskóból lisztet öntött a lábaisba és kavargatta kis főzőkanállal. Valami baj volt a tűzzel. Nem úgy égett, mint máskor. Legugolt ési fújta. A füst a szemébe ment és könnyes lett tőle. Köhögött is. Közben már elhatározta, hogy krumplifőzeléket csinál. Megint leült! és krumplit tisztított. 172