Bányai Pál: Fakó földek

szólt lovaira, amelyek feszülő' izmokkal és földbeszúrt fejjel kaptattak. A következő faluban még meredekebb lett az országút, sziklák és vízmosások között vezetett a hegytetőre. Néha megakadtak a lovak. Fehér pára jött ki orrlikaiból és izzad testükből is fehér pára szállott. Az égből apró eső hullott alá. Szürke és reménytelen volt minden. A fuvaros aiekitámasztotta vállát a szekérnek, Seszták is segített neki. Megint elindult a szekér. Aztán megint megálltak a lovak. A lábuk egy kissé reszketett. Szomorúak voltak, mintha őrájuk is hatott volna a. szürkeség. Márisa egyik kezével Jozskót fogta, hogy le ne essék a szekérről. A gyerek folyton csacsogott. Ide-oda járt a szeme, apró ósi új dolgokat vett észre. Egy különös formájú fa vagy szikla vagy madár vagy hang vagy csillogás vagy szín keltette fel érdeklődését. Egyedül ő volt boldog. Ezer kérdéssel adott kifejezést az izgalomnak, amellyel a sok újdonság eltöltötte. Egy ideig válaszolt Márisa a kérdéseire, de aztán rászólt „Hallgass már!" A gyerek csendben maradt, aztán újból kezdte. A kerekek nyikorgása, a lovak fujtatása, férje keskeny válla maga előtt, a fuvaros erős, vörös nyaka, az eső, amely egész testét nyirkossággal töltötte meg, a sár a lábai alatt, a gyerek folytonos kérdezősködése valami különös ingerültséget váltott ki belőle. A legszívesebben visszafordult volna. Kilátástalannak és céltalan15