Bányai Pál: Fakó földek

Egy ideig csend volt. Zúgott a szél. Valamelyik fáról zizzenve lehullott egy levél. Apró, nedves szemekben finom köd szállott alá. „Itt van a gyár és itt vannak a gépek . . . Kezek is vannak még . . . csak munka nincs!" Eldobta a férfi a cigarettát. Megvillant a csutka a födön, mint holmi bujkáló állat szeme. „Nem akarok megint munkanélküli lenni! Más foglalkozás

1 után nézek ..." „Hát mivel akarsz foglalkozni ?" „Mivel?" Mosolygott a férfi ravaszul. Közel hajolt az asszonyhoz, mintha titkot akarna vele közölni. „Bosnyák leszek." „Bosnyák?" „Ejnye! Hát olyan ember, aki kosárral jár, oszt mindenféle hasznosat árul. Már azt is tudom, hogy a kerületi hivatalban kell az ilyen foglalkozáshoz kijárni az engedélyt." „Alihoz is érteni kell, mint minden más foglalkozáshoz. Ki tudja, hogy sikerülni fog-e?" „Mit akadékoskodsz? Várjam talán Ölbetett kézzel, amíg megint) megindul a gyár, vagy vágjak neki tavasszal a világnak? Ügy lesz, ahogy mondom!" „Nem mondom, hogy ne próbáld, hisiz megpróbálni lehet." „No látod." Hirtelen nevetni kezdett az asszony. „Azt sem hittem volna, hogy bosnyák lesz a férjem. Még a végén harcsabajusizt növesztesz." Most már együtt nevettek. Aztán átölelte a férfi az asszony vállát. így 11