Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Az ozmán vére

célpontot, a török azonban mégis elvetődött ide, a Nyitra felső peremébe — legalább is így meséli a várhoz fűződő monda. S miiyen váratlanul érkezett! Senki sem hitte, hogy kedve lesz ilyen messzire elportyázni — érthető tehát, hogy közeledtének híre felzavarta nyugalmából az egész Bebravavölgyet. Mikor pedig híre jött annak, hogy a török Bán felől, a Radisa partján húzódik fel, Ugróc kapitányának igazában „melege" lett. Ugróc védőrsége mindössze néhány száz emberből állott, s ezek sem voltak jártasak a fegyverforgatásban, hisz csak a közös veszély tudata szorította be őket a Bebravavöigy egyetlen jelentősebb várába. Segítséget a félreeső vár — igazán nem remélhetett. A várkapitány mindezt józanul átgondolta, s arra a megállapításra jutott, hogy a vár védelme reménytelen. Ideig-óráig talán ellen tudna állni az ozmán ostromának, végül is azonban elesne, a török bosszúszomjának rettenetes híre pedig Ugrócig is eljutott. A várkapitány tehát elhatározta, hogy tervét közli kenyéradójávaL Jobb idejében elvonulni, mint a török bosszúállás prédájává válni! Bezzeg leforrázva távozott az edzett harcos a grófi szobákból. Embert még onnan nem hajítottak ki olyan haraggal, mint őt. Annál is inkább marta szívét a szégyen, mert az, aki szemére olvasta a gyávaságot, még csak nem is volt férfi. Ugróc ura már évek óta lenn, a kriptában pihent, s a vár életét özvegye vezette tovább: Terézia grófnő. Terézia asszony volt az, aki jóformán meg sem hallgatta a kapitány mondókáját s mihelyt meghallotta, hogy a várat fel akarja adni -- formálisan kiutasította. Pőrölyként hullottak szavai a távozó várkapitány után: — Kegyelmed férfi ? Kegyelmed harcos ? Hát látta már a világ, hogy vár kardcsapás nélkül megadja magát? Sok a török? — tudom. Ugróc gyenge? — tudom. De hát a bátorság és az elszántság hol marad ? Majd én magam veszem át Ugróc parancsnokságát... Terézia grófnő szavának állt. Maga állott a várvédők élére, összehívta az embereket és gyújtó beszédet tartott a várudvaron. — A török még sohasem tartotta be szavát. Mikor szabad elvonulást igért, rabszíjra fűzve vitte az „elvo— 38 —