Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Katica esküvője

a vár uránál: — Tapolcsány vára mindig tudta, mi a kötelessége ha veszélyben a haza. Holnap indulok az ozmán ellen. — Az agg várúr szomorúan búcsúzott Miklóstól, mert benne nemcsak a tapolcsányi kis sereg vezére indult útnak, hanem az is, akit egyetlen lánya Katica — szívébe fogadott. Még szomorúbb volt maga Katica, hisz a királyi parancs vőlegényét hívta hadba. Legnagyobb boldogságába szólt bele, épp akkor, amikor hosszú évek titkos szerelmét várta frigy. Amióta Miklós apja, az öreg várnagy megvédte Tapolcsányt az ármánykodó főurak cselvetései elől, s Ulászló parancsának ellenszegülve tagadta meg a vár átadását, az agg várúr is beleegyezett abba, hogy leánya Miklós felesége legyen. Hát lehettek-e boldogabbak a fiatalok? Egymásnak már rég megesküdtek, hogy egyikük sem ajándékozza szívét másnak, most pedig közelgett az alkalom, mikor fogadalmukat Isten és világ előtt is bevallhatják! Ebből a boldogságból kellett Miklósnak hadba indulnia... Mindenki sajnálta a fiatal tapolcsányi leventét, csak nyugaton, a Vágvölgyében szerzett örömmel tudomást a fordulatról az egyik vár ura. Rég szemet vetett ő már Katicára, rég ostromolta szívét — hiába. Most vagy soha — érezte a vágvölgyi lovag. Ha nem iesz az enyém Katica addig, amíg Miklós lenn a határszélen küzd, nem is lesz már az enyém soha! — Alattomos tervet eszelt ki, mint szerezhetné meg magának Katica szívét. Titkos istrázsákat állított fel Tapolcsány vára elé, s ezek elfogtak mindenkit, aki csak levelet vitt vagy üzenetet hozott délről. Tapolcsány várában Katica hiába várt szerelmese üzeneteire. Sajgó szívvel és titkos reménnyel kelt fel minden reggel, sajgó szívvel és foszló reménnyel tért minden este pihenőre. Miklóstól nem jött semmi hír, semmi üzenet. Katica senki előtt nem panaszkodott, de az öreg várúr és a várnagy mégis csak csóválgatták fejüket! Látták, hogy Katica napról napra sápadtabb, hogy bú emészti, sorvasztja. A vágvölgyi lovag pedig, aki ebben az időben egyre gyakrabban látogatott át Tapolcs'ány várába, nyíltan megmondta mit gondol: — 73 —