Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

A királynő kedvese

hiszen innen rendezte a török a főrajtaütéseit. Ám nehéz bevenni egy erődöt, mely elé a természet vársáncul a Dunát helyezte, s melyet válogatott legénység véd. — Minden attól függ — mérlegelte magában Zsig­mond — ki lesz a gyorsabb. Ha a vár előbb lesz mienk, mint Murád szultán megérkezik a felmentő sereggel, úgy mienk is marad Galambóc. Az ostromot tehát teljes he­vességgel indította meg. A magyar sereg gályákkal indult a túlsó partnak. A két Pásztói gályája igyekezett elsőnek beérni, de egy másik megelőzte. Rozgonyi Ceciliáé volt... Beste asszony — zsémbeskedett a két öreg — hát nem lepipált minket! Ezt a szégyent le kell törölnünk! A két Pásztói vezette tehát az első támadást. Ott is maradt a két öreg Galambóc alatt. Halálukkal pecsételték meg hűsé­güket Zsigmond király iránt. De hiába halt meg Kesellőkő két ura. Murád felmentő seregével hamarább érkezett, mint bárki is gondolhatta, és Zsigmond kénytelen volt elhajózni Galambóc alól. Majdnem életével fizetett Ga­lambóc ostromáért. Visszavonultában egy török hajó érte be a királyi gályát s néhány török át is ugrott a meg­riadt kiséret közé. Egyetlen egy levente szállt szem­be s az ozmánt le is kaszabolta becsülettel. Deli Balázs volt — Kesellőkő jövendő ura. Zsigmond gavallérosan jutalmazta az életmentőt. Nem­csak birtokát gazdagította ujabb adománnyal, de meghívta magához a királyi udvarba is. Mikor pedig egyik este Borbála királyné megkérdte udvarmesterétől, ki az a deli termetű levente s Balázsra mutatott, mindenki tudta, mi lesz Balázs sorsa. Akiről ezt egyszer a királynő meg­kérdezte — az nem kerülte ki a királynő ölelő karjait, bűnös szenvedélyének vált legközelebbi áldozatává. Mert szép volt a királynő érett, telt asszonyiságában — nem is tért ki csókjai elől egy igazi férfi sem.*) Balázs is ha­mar rabjává vált a szerelemes királynőnek — s a feje­delemasszony csókjai között bizony hamar megfakult a nyit­rai nemeskisasszony romlatlan alakja. ígéretéről meg Ba­lázs végkép megfeledkezett... *) A „szép Borbála" különböző szerelmi kalandjait végül már maga Zsigmond is megünta. Elfogatta a királynőt s három éven át tartotta bör»­tönben, előbb Nagyváradon, majd a nyitramegyei Holicson.

Next

/
Thumbnails
Contents