Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

A livinai kúria diófája

A livinai kúria diófája. A Bebravát alsó folyásában szelíd szlovák falvak szegélyezik s a csendes falvak ölében iít-ott egy régi nemesi kúria, udvarház búvik meg észrevétlenül. Volt idő, mikor víg zaj verte fel udvarukat, tárva nyitva álltak ajtajai egy-egy névnap alkalmából! Innen kanyarodtak ki februárban a szánok, hogy behavazott utakon a megyebálra suhanjanak s ide tértek meg egy báléjszaka leányos ábrándjaival. A kúria jelképezte a víg magyar társadalmi élet vidéki fókuszát. A családok között állandó volt az érintkezés — ma már mindez a múlté. A kúriák a nemesi osztály fokozódó elszegényedése folytán gazdákat cseréltek, az épületek régi, szimbolikus jellegét letörölte az idő s ma legfeljebb nevükben őrzik régi birtokosuk hírét, esetleg egy legendában, melyet utolsó emlékként fűz az udvarházhoz a szóhagyomány. így van az Livinán is, ebben a kis bebravaparti községben Chinorány felett. Kúriáját valaha a Batthyány család lakta s a falu a felsőnyitrai nemesi élet egyik középpontja volt. Azóta a Batthyányak rég elkerültek Livináról s nevüket csak a kúria őrizte meg s a kiszáradt, furcsa, hármaskarú diófa az udvarkertben. Ma pedig már az öreg livinai diófának sincs nyoma. Új tulajdonosa évekkel ezelőtt kivágatta. Teljes joggal. Értéktelen, haszontalan jószág a kiszáradt diófa — minek is csúfítaná az udvart? Legfeljebb néhány öreg livinai siratta meg a vén diófát, ök tudták, hogy a kiszáradt hármaságú diófában Livina legendájának utolsó földi emlékétől búcsúznak, a három livinai Batthyány-lány életfájától. Livina birtokosai már hosszú idők óta a Batthyányak voltak. Utolsó férfisarjuk volt Batthyány Ferdinánd, aki boldog családi életet élt a mult században finom — 41 —