Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Jungfrausprung

dott volna valamerre, de maga sem volt biztos, jól látott-e. Estélig pedig eltűnt „Rákóczi angyala". Hová, merre — senki sem tudta. A hold előtt azonban nincs titok. Rőt fényével bevilágított az egyik barlangba s friss fűhalomra esett sugara, melyen ott pihent Heléne fürtös feje. Vér csurgott a deli kuruc mentén, melyet férfire szabott ugyan a szabó, de amely oly kecsesen illett a leánylevente testére. Ifjú levente ült mellette, mosta a vért s mosta sebet. A szabadság csillaga nem hagyta el „Rákóczi angyalát". Elhullott ugyan a csatában, sebet is kapott, de a gondviselés nem engedte elpusztulni. A vén barlangot mintha azért nyitották volna meg az öreg nyitrai hegyek, hogy befogadják a sebesült Helénét, a csermely mintha azért csörgedezett volna a barlangelőtti tisztáson — hogy hűs vize lemossa az alvadt vért Heléne átvágott kebeléről. Kékszemű, çzokehaju legény guggolt Heléne mellett, aggódva figyelte lázálmait, mellének kínos hörgéseit s boldogan mosolyogtak szemei, mikor „Rákóczi angyala" is megnyitotta ébenfa szemének déli tüzét. Heléne csodálkozva nézett körül a barlangban. A legutolsó kép, melyet agya elraktározott az volt, hogy az egyik rác hatalmas pallosa sújt le rá. Aztán egy sajgó, éles fájdalomra emlékezett mellében és szemei előtt elsötétültek a csatatér figurái.

r Most pedig itt pihen illatos füvön, hűs barlangban. Életben maradtam, megmenekültem ! — újongott fel leányszíve s hálás tekintetet vetett a szőke levente felé, akinek — mint azt első pillanatban máris megérezte — életét köszönhette. Rákóczi angyala — súgta felé a fiú — csatárólcsatára követlek már régóta. Hosszú hónapok óta vártam a pillanatot, hogy karjaim között tarthassalak. Mikor lebuktál lovadról, hozzád siettem, kiragadtalak a száguldó mének patái alól, elhoztalak ide ebbe a barlangba. Sebeid bekötöztem, harmadnapja vigyázok álmodra s derék lovad is ott legelészik kinn a tisztáson. Rákóczi angyala, az ég meghallgatta kérésemet, hallgass meg kérlek te is engem: Rákóczi angyala, légy enyém ... Heléne most értette meg helyzetét, most nyíllott meg tudatában, hogy került ide a barlangba. Megmentő-