Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Zülfikár lakomája

rancsot, hogy saját nyáját kell megötödőlnie s elszorult szívvel nézte, mint öldösik le a birkákat, amelyekről valaha azt remélte, hogy kis vagyonkája alapját képezik. Nehéz gondolatokkal, lehajtott fővel indult a Cétényke felé, ahonnan vizet kellett merítenie s amint szomorú tekinteteket vetegetett a földre, hirtelen egy széleslevelű füvet pillantott meg. Megismerte rögtön, ez volt az a fű, melytől a tisztelendő úr mindig óvta. — Mérges fű ez nagyon — magyarázgatta mindig — elég belőle egy levél s kínos görcsökben múlik ki az ember. Annyi treje sem marad, hogy a földről felkelhessen. Bandi agyán hirtelen merész gondolat villant át. A janicsárok felé kezdett kiáltozni hívogató szóval: „Gyertek ide derék vitézek! Ettől a fűtől lesz csak a paprikásnak igazán magyaros íze! De sokat szedjetek belőle, mert annál csípőiebb, zamatosabb lesz a paprikás, minél több füvet főztök belé. Olyan csípős íze lesz a lakomának, amint azt tiszteletre méltó agátok — Zülfikár — parancsolta!" Több se kellett az ínyenc törököknek. Két marokkal is szedték a füvet s a kondérokba dobálták. Zülfikár aga már előre nyaldosta szájaszélét a fényes lakoma örömére. Hát még aztán, mikor hozzáfogtak az evéshez! Valóban jó csípős íze volt a paprikásnak, ei is fogyott mind. Zülfikár háromszor is evett belőle. Jólakottan tért az egész tábor pihenőre... Mikor azután későre járt az éjszaka s a céténykeparti nyárfák ezüstösen remegtek a hold fehér fényében, szörnyű nyögéssé változott az egész alvó tábor. Görcsökben "fetrengtek a kontyos vitézek s Zülfikár aga sűrűn forgatta vérbeborult szemeit kelet felé, ahol Mekkát sejtette, nagy Mohamed szent városát. Bandi ezalatt megszabadította kötelékeitől rabtársait s a fetrengő törököket már együttesen cipelték a Cétényke partjára. A vízbe hajigálták őket s a Cétényke nyomtalanul nyelte el áldozatait. Utolsónak Zülfikárt hagyták. „Lakomát rendeltél, derék aga, — fordult felé Bandi — nos megkaptad. Mocsonoki bor helyett azonban meg kell elégedned a Cétényke vizével!" Néhány karika jelezte a vizén, hogy a Cétényke utolsó áldozatát is befogadta. Reggelre nyoma sem volt a török tábornak s a Cétény— 147 —