Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Gyurkó, a pásztorfiú

apja aggódó tekintete. Felhajszolt minden könyvet, amire csak szert tehetett — s legeltetés közben olvasgatott Az egyik nyári napon krónikás könyvét olvasgatta, mely az ország történetéről szólt, Isten tudja hanyadszor — de oly szép és érdekes volt! Csak úgy falta a betűket s úgy elmerült az olvasásban, hogy csak későn vette észre: víg vadásztársaság vágtatott a legelőre. A nemvárt látogatók zajára bizony riadtan szétszaladtak a kocák s Gyurkó dobogó szívvel ugrott fel, hogy a szétfutott kocákat összeterelje. Még jobban feldobbant szíve, amikor kissé visszanézett! Fekvőhelye felett egy vadászruhás úr állott, érdeklődve lapozgatta Gyurkó könyvét, melyet heverőjén olvasgatott s a vadászruhás úrban Gyurkó remegve ismerte fel Vieszka földesurát. Mit akarhat tőlem az úr — közeledett feléje félénken Gyurkó — talán nem szabad errefelé legeltetni? A földesúr azonban komoly arccal forgatta a könyvet. — Szoktál sokat olvasgatni? — kérdezte a lihegő Gyurkótól. — Gyurkó helyett az odasereglett kíváncsi gyermeksereg kiáltott — igent. A földesúr nem szólt semmit, lovára szállt és elvágtatott. Társai az erdő széléről már kiáltoztak feléje... Másnap este a tanító úr beállított Gyurkó apjához. Bementek a szobába és sokáig beszélgettek. Mikor kijöttek, a tanító Gyurkó vállára tette kezét s megkérdezte : Aztán volna-e kedved tovább tanulni, gyerek? — Ha igen, úgy gyere velem ! Gyurkó szivében fészket vert a boldogság. Hisz ez volt mindig minden vágya és titkos álma ! Hogyne ment volna el a tanítóval, örömmel lépte át a béresház küszöbét — s csak anyja érezte titkos ösztönével, hogy a kis Gyurkó messzire indult — az élet felé. A faluban különböző hírek keltek szárnyra. Azt rebesgették, hogy a vieszkai földesúr saját költségén taníttatja Gyurkót s évről-évre többet tudtak mesélni. Pap lett Gyurkóból — mesélték a kis zsitvavölgyi falu mende-mondái — fényes nagy úr! Magával a császárral parolázik — sa szóbeszéd ezúttal igazat mondott. Gyurkó valóban, mint fényes úr látogatott el Vieszkára... Szelepcsényi György volt a neve és a magyar hercegprímás pompájában jött. Felkereste a helyet, ahol a földesúr valaha rábukkant. — 135 — \