Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Tűzeső Ghymes felett

A vár alatt egykor különös fehér kereszt állott. Ma már eltűnt a föld színéről, emlékét azonban ma is legenda őrzi. A faluban pestis dühöngött — meséli a másik ghýmesi legenda — és nem múlt el nap, hogy ne csendült volna meg a lélekharang. A várnagy szigorú vesztegzárat rendelt el, senkinek sem volt szabad elhagynia a várat és senki sem nyert bebocsátást, nehogy behurcolja magával a várba a halálos kór mételyét. Az istrázsák parancsot kaptak: lőjjenek le mindenkit, aki a parancsnak ellenszegül. Az egyik őszi est szürkületében egy fáradt lovas kért parancsoló hangon bebocsátást. A őrök felszólították, forduljon oda, ahonnan jött, mert bebocsátást Ghýmes falai közé ugyan nem nyer. „Majd meglátjuk ki parancsol ebben a várban!" — vetette oda a lovas hetyke hangon és lovával nekivágtatoít a bejáratnak. A két őr azonnal lőtt s a gőgös lovas holtan bukott le paripájáról Az őrök nagy megdöbbenéssel ismerték fel a halottban Forgách grófot, saját urukat. Váratlanul tért meg útjáról és várának kapuja előtt, saját emberei puskázták agyon. Azon a helyen, ahol a gróf kiszenvedett, fehér keresztet állított a kegyelet. A ghýmesi várkápolna csodatevő madonnájához másik, újabb keletű monda is fűződik. A sarokszoba ablaka sziklapárkány meredélyén nyílott — alatta a váralaüi mélység tátongott. A grófi dajka az ablakban állt és ott ringatta úrnője szemefényét, egyetlen kisfiát. Valamelyik szobából hirtelen nevét hallotta kiáltani s amint sietve elugrott az ablaktól, kicsúszott kezéből a gyermek és a feneketlen mélységbe zuhant. A dajka félőrülten rohant le a vár tövébe, hogy legalább a holttestet találja meg valamelyik sziklapárkányon, de nyomát sem találta a kis tetemnek. A vár madonnájához fohászkodott segítvárta a vendéget, távozáskor azonban négy ütést kapott a hátára s a negyedik ütés kirepítette a várkapun. A beírások között Vörös András verse tett még szert anekdótaszerü népszerűségre, aki 1745-ben a következőket jegyezte be az emlékkönyvbe — : „Kinek pénze nincsen, Bőrével fizessen, Mai (ó t an ács ért Hátammal fizettem (Az utóbbi két vers Szvitok Rezsőné közlése.) — 130 —