Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Szenes Erzsi

s a sírásnak csak akkor adtam át magam, ha nagyon muszáj volt. (Sokszor volt muszáj, mi tagadás.) (A lélek ellenáll, 250.1.) Ugyanott megható őszinteséggel, saját lelkét elemezve vall újabb, politikai jellegű lírájának forrásáról és megszületéséről: Mikor az érzelmek, gondolatok egészen magas f okra izzottak, fájdalomtól, kétségbeeséstől, halálfélelemtől lehetetlen volt nyugodt, simán folyó prózában kifejezést adnom a belső válságnak, az eksztázisig hevített vágyálmoknak és olykor a sötét valóságnak is. Ilyenkor a napi feljegyzéseket rapszodikusan versek szakították meg. Az 1939 és 1940 között írt költeményeiben, melyek A lélek ellenáll című kötetben naplójával együtt jelentek meg, megénekli azt a változást is, mely életében bekövetkezett. Idézzük a kis gyűjtemény első versét. Emlékeztek-é a fiatal lányra, ki egykor virágot tűzött a hajába, s önfeledten énekelt a szerelemről, s hogy rajtavesztett, önmagát siratta? Oh, boldog idők! Azóta fordult a világ, s mindez semmivé lett a szemében, önnön bánata, s a szerelem. Most Európát siratja, szétszabdalt testét, mely csupa égő marás és seb. Ha emlékeznétek a fiatal lányra, ki egykor virágot tűzött a hajába, s önfeledten énekelt, rá nem ismernétek. Most egy helyt ül, roskatag magába omolva, hajában nincsen virág, s fekete lepleket visel, dísztelen. 92