Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Berkó Sándor

tásai; s befejezésül a bevezetőben bemutatott vers záró szakaszait kell idéznünk: Meztelen nyakamat földhöz cövekelték Tátra fenyőivel, két jó karom, Nyugat a Kelet ringatója, átszegezve ível dübörgő rögökön, lábaimat saját hazám fúrta átal. . . Szemem homályosul, lassan feketébe olvad a világgal. Elcsitul a föld és egyre lejjebb süllyed, — vagy én emelkedem? Az áldott könnyűség pihéi rezegnek vérző tenyeremen, elpihenek szépen, mint anyám szívében a fakó remények, hadd csúfolja vígan megfeszült testemet: önárnyát a lélek, a lélek, mely most is örök-rendületlen dalra nyitja ajkát, makacsul idézve egyre haloványabb csillagod, Szabadság! 87