Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra

A műfajok közül először a líra fejlődött ki a szlovákiai magyar irodalomban. Míg az első itteni magyar regény (Sziklay Ferenc Hangzatkája.) csak 1924-ben jelent meg, lírai versköteteket már 1919-től adtak ki. Az emigránsok szerkesztette Tűzbe írta meg Mécs László, a kispolgári vallásos olvasóközönség előtt később igen népszerű pap költő, haladó motívumokat is tartalmazó, programadó költeményét, a Hajnali harangszót. Az idők során Mécs költészetéből egyre inkább kimaradt a szociális élmény, s a költő a klerikális konzervativizmus lírikusává vált. Mécs kortársának, Ölvedi Lászlónak A bányász éneke (1923) című kötetére mindenütt felfigyeltek a magyar olvasók. Ölvedi lírájában uralkodóvá vált a kisebbségi, romantikus, nacionalista szemlélet. A nemzeti konzervatív költészetet képviselte a rimaszombati Telek A. Sándor lírája is. A forradalmi lírát kezdetben főként a Magyar Tanácsköztársaság bukása után hozzánk emigrált írók (Hidas Antal, Mácza János) képviselték a Kassai Munkás és más kommunista lapok hasábjain, de legtöbbjüktől később megtagadták a csehszlovák állampolgárságot. A szocialista avantgardizmust a húszas években többen követték a szlovákiai magyar lírában: Földes Sándor, Forbáth Imre, majd Sáfáry László. A legjelentősebb kisebbségi magyar költő, Győry Dezső, népe, szülőföldje és az emberiség szeretetét hirdető nevezetes vesköteteivel: Új arcú magyarok (1927), Hol a költő? (1931), Zengő Dunatáj (1938) főként a fiatal értelmiségre, elsősorban a Sarló-mozgalomra hatott. A magyarországi Nyugat-nemzedék lírájának követőjeként tartjuk számon Vozári Dezsőt; virtuóz formaművészettel fejezte ki a városi értelmiség kételkedését s a külvárosok életét Fekete zászló és Szebb a sziréna című köteteiben. Polgári humanizmus 29