Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Szombathy Viktor

SZOMBATHY VIKTOR Darkó István mellett egyik jelentős nemzeti kisebbségi elbeszélőnk, 1902-ben született Rimaszombatban. 12 éves koráig a nagyrészt szlovák lakosságú Nyustya községben élt, ahol megismerkedett a szlovák szegény emberek és a magyar középosztály életével. Oldalági rokona volt Ferenczy István, a neves szobrász, és Pósa Lajos, a gyermekversek költője. Mint a rimaszombati gimnázium tanulója lelkes cserkész volt, irodalmi zsengéinek egy részét a Scherer Lajos szerkesztette losonci cserkészújságban, A Mi Lapunkban találjuk. 1920-ban Pestre került az egyetemre, szigorló orvos lett, s évekig volt a Prágai Magyar Hírlap pesti tudósítója, színikritikusa és riportere. 1928-ban visszatért Szlovákiába, bevonult katonának, s ott gyűjtötte az élményeket első nevezetes elbeszélés gyűjteményéhez, az Én kedves népemhez. A faluról származó katonák különböző történetei először a PMH-ban jelentek meg folytatásokban 1928 és 1930 között. Az anekdotikus históriák, humoreszkek alapján Szombathyt „szlovenszkói Mikszáthnak" nevezték el. 1930 őszén az akkor megalakult Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE) titkára lett Komáromban, majd az idős dr. Alapy Gyula lemondása után főtitkár, múzeumigazgató, számos magyar lap szerkesztője és munkatársa, a Jókai Egyesület főtitkára, a legjelentősebb szlovákiai magyar irodalmi folyóirat, a Magyar írás felelős szerkesztője — vagyis a kulturális élet egyik vezető személyisége. Közben rengeteget utazott Európaszerte, s utazásai emlékét őrzi Különös olasz nyár című regénye. Első regénye 1935-ben a Franklin Társulat kiadásában Budapesten jelent meg, Zöld hegyek balladája címmel. Riportszerű élmények, a valóságból vett jellemek alapján írta meg a kisebbségi sors küzdelmeit ábrázoló regényét: Elesni nem szabad (1938). Dél211