Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Jarnó József

JARNÓ JÓZSEF Intellektuális, európai humanista szellemiségű író; Budapesten született 1904-ben, s 1934-ben halt meg Beirutban egy nagyvállalat tisztviselőjeként, üzleti útja közben. A húszas évek elején Budapestről menekül Csehszlovákiába, s újságíróként dolgozik a Kassai Napló szerkesztőségében; elnöke lesz a Renaissance Kultúregyesületnek, amely könyveket is ad ki. Itt jelennek meg első verseskötetei: Prometheus (1924), Önarckép (1927), melyeken főként Ady hatása érezhető. Később végleg áttér a szépprózára; regényeket, elbeszéléseket, tanulmányokat, riportokat, újságcikkeket ír. Pozsonyban előadásokat tart a kommunista irányítású Vörös Barátságban, kapcsolatban áll a sarlósokkal is. Regényei: Szakadó kötelek (1926), Börtön (1927), A gyár (1929); irodalomtörténeti elbeszéléseit 1931-ben Magyar miniatűrök címmel adta ki. Martinovicsról íródó, a felvilágosodás eszméit ábrázoló regénye befejezetlenül maradt, csak folyóiratokban jelentek meg egyes részletei. Költeményeinek nagy része szimbolista és vizuális képekből alkotott szabad vers. Intellektuális, gondolati lírájában rousseau-i romantika, az ősi természethez való visszavágyás fejeződik ki: Én már tudom: a legfontosabb, az egyetlen fontos ez, s ezért érdemes lenne kitakarítani fejemből a kultúrát és a művészeteket. Érdemes lenne letenni a vasalt nadrágot, a francia cipőt s a fényes fehér gallért, elfelejteni minden természettudományt s szociológiát. Érdemes lenne visszamenni az őserdőbe, 199