Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Barta Lajos csehszlovákiai munkássága

gyak, melyeket a gyárakban készíthettek, és az emberek fölhasználták azokat, mert szükségük volt rájuk. Ez a viszonylat kezdte kitolni az új gyárat a földből, mert enélkül ott továbbra is csak a vad fű sarjadzott volna, melyet néha elönt az ár. De azért a kis köpcösnek is nagy része volt a dologban. A viszonylat maga nem tudta volna kitolni a gyárat a földből. Másról nem is szólva, hogy vette volna meg a puszta viszonylat azt a telket, melyen a gyárat építeni kellett? . . . A kis köpcös azért jött oda a gyárat építtetni, mert külön egyéni agyveleje volt, mintha egy tok lett volna ebben az agyvelőben, mely tele van számokkal. A számok minduntalan kigurulnak ebből a tokból, és a kis köpcös olyankor foglalkozik velük. Összeadja, kivonja, szorozza, így meg úgy állítja össze, hozza vonatkozásba ezeket a tokból kizúdult számokat, és mindig azt nézi, kijön-e a végén a haszon. A tokeszű emberek közül való volt, akik folyton a számokkal játszanak, és szüntelenül azt nézik, kijöne végül a számokból a haszon. A tokeszűek egészen külön fajtájú emberek. Ebből a részből nyilvánvaló, hogy az író a keletkező kapitalista vállalkozás bizonyos törvényszerűségeit, elembertelenedését, a haszon ösztönző erejét ábrázolja. A következő részben további „fétisek" hatását mutatja be a munkafelügyelő személyében. Az a kör önmagában semmi sem volt. Látni, megfogni, érzékelni, talán fölrajzolni ezt a kört —• nem lehet. Hatalma sem önmagából eredt, hanem abból, hogy egy hatalomnak a megjelenése volt. És talán valójában — nem is volt kör. Inkább volt hurok! Olyan, mint a pányva elhajított vége. Nagy irodákban, nagy asztalok mellett, nagy könyvek előtt ültek az emberek, és leveleket írtak. A könyvekben sok rovat volt, a rovatok közt nevek és számok. Ezekből a könyvekből írták ki a neveket a levelekbe, és a levél volt a kör, mely az embereket elérte. Az ilyen ember ládát csomagolt, elbúcsúzott övéitől — sírt. Azok is sírtak, akiktől elbúcsúzott. Az erdőben a munkánál volt, és a hideglelés rázta, ha arra gondolt, hogy egy napon őt is eléri a messziről hajított pányva. Kicsi, csontos ember volt, és nagyon hamar nőtt a vörhenyes szakálla. Alig borotválkozott, máris borostás volt. Ezelőtt is sokat ordítozott, mert ez a munkájához tartozott. A munkafelügyelőknek már a szokásuk, hogy ordítanak akkor is, amikor nem kell. Csak úgy magától 150