Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Tamás Lajos

városokban támadt hangulatait, városélményeit. Halk szavú költeményeinek egy része szociális életkép, melyekben keresztény humanizmussal dalol a robotoló munkásokról is: Tél van, künn a hó esik, egy ember zsákot cipel az utcán. Nehéz a zsák, az ujja kékké dermed, S az én kezem fehér, valahogy szégyenlem a kezem. Tamás természetes, póz nélküli kifejezésekre törekszik, kerüli a diszharmóniát, jól érzi magát a vágy, a sejtés érzelmi világában, de sokszor nem tudja elkerülni az egyhangúságot, a szürkeséget. Versei a katolikus, nemzeti érzésű kispolgári olvasóközönség körében népszerűek voltak. Míg Mécsnél a nagy emberi nyomorúságok — sírások, sugárzó örömök tézis-antitézise felett ott ragyog az Istenben való megnyugvás és béke szivárványos szintézise, Győrynél ott van a lázadó ember harcos gőgje, káromkodó keserve — fáidalmainak világba-kiáltásán érzett megkönnyebbülése, addig Tamás nyomasztó levegőjű tájakon barangol, ahol fojtottan zihál a kis emberek, a paraszt, a munkás, a hivatalnok, szóval mindnyájunk élete — írja költészetéről Kossányi József (Magyar írás 1936. 1. sz.). Találóbban határozza meg Tamás Lajos lírájának lényegét egy másik kritikusa, Mezei Gábor A kispolgárság énekese című tanulmányában (Magyar Minerva 1932. 209—214.), amikor azt hangsúlyozza, hogy Tamás tipikusan kispolgári költő, akinek lírájában az aprómunka dicsőítése, a félelem, a tartózkodó józanság uralkodik. Költészetének kispolgári korlátait szemléletesen kifejezi szinte életprogramként ható Fonál mentén című költeménye: Fonál szalad tőlem és tőled, Pókok vagyunk, s ez a világ mérhetetlen háló, Hol mindnyájunkat összebogoztak, s jaj, nem lehet mozdulni anélkül, Hogy meg ne rántsd valamelyik társad. Függés az életünk ... ha sóhaj repül ki ajkadon, Ha ebédelsz, sétálsz, olvasol, csak húr leszel ismeretlen kézben, Mi megpendül, s rezeg a nagy hangszekrény, A mindenség utána. 12 7