Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

V. Vádlók és vádlottak. Ahogyan a kortársak látták

VADLOK ES VADLOTTAK Ahogyan a kortársak látták S tűzre árvíz. Kitört a béke, elmosta, mit az meghagyott; kamasz-szemünk sok jegyzőgyilkost ámult és bujdosó papot. Aztán gyúlt otthonok tövéből magunk is az erdőbe ki, apám börtönben, anyám ágyban, magam vészbírák árnyékában, s töltvék az őrök csövei. A fegyvertorkok berekedte sem hozott ránk enyhületet, árvák lettünk, mint néma gyermek, s az új világ, ha szót vetett, adót vetett. S pár véres szájú úgy köszörült szavának élt, hogy kevesellvén szitkok álját, hozzá tette, kimossa száját, mert árva nyelvemen beszélt. Aztán ukázjött: mars vagonba, préda a kert, a sír, a ház; egy szót sem értettünk belőle, csak azt, hogy Isten tétováz, csak hogy vak bosszú lehc csap meg, s bennünk hét seb fájdalma fáj, csak hogy míg jogos az erősebb, egyetlen vérző, ütköző seb hazám, hazád, a Dunatáj. Nem verébre mentünk vadászni, az eget vettük célba mi; korgó hassal, minden magyarnak új Kánánba utirtani: firmámentumot s tartósságot, mit a nagy Összhang ötvözött: suhogj csak, magyar Lélek szárnya, az újarcú magyarok álma ott fítong századod fölött. Győry Dezső: Emberi hang (Részletek), 1939 Szalatnai Rezső ÜDVÖZLET POZSONYBÓL Kedves barátom, úgy küldöm át Hozzátok ezt a levelet, mint a postagalamb szárnyára írt csöpp fehér pántlikát, amelyiken csupán ennyi van felírva: élünk! Hírt, rólunk valót és rangosat, egyebet nem írhatok, holott másképpen képzeltük el az első találkozást szóban és gondolatban. A sors, melyet vaknak mondanak régtől fogva, nemcsak vak, hanem feledékeny is fölöttébb. Midőn a Gyalázat éveiben itt felemeltük szavunkat az igaz magyarság és tiszta emberség jó szolgálatában, bátran és tisztán, szembenézve egy labanc világgal, azt hittük: a végén eljön majd a szép okosság, s mire megkondulnak a Béke harangjai, örömtől sírva borulunk egymásra. De látod, pajtás, én nem emlékszem, megszólaltak-e ama 163