Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

II. Kisebbségi Golgota

alapvető emberi és állampolgári jogaiktól fosztotta meg e közösségek tagjait. Nem illette meg őket sem az aktív, sem a passzív választójog, tehát nem választhattak és nem voltak választhatók; nem alapíthattak politikai pártokat és egyesületeket, érdekvédelmi szervezeteket; nem választhatták meg őket semmiféle képviseleti testület tagjaivá; nem léphettek be politikai pártokba, tömegszervezetekbe, illetve szakszervezetekbe; nem lehettek állami és közalkalmazottak; nem vehettek részt a közügyek intézésében, még a saját községükben a saját életük alakulásába sem volt beleszólásuk; nem kaphattak háborús kártérítést; a hatóságok önkényeskedtek velük szemben, mert az volt a meggyőződésük, hogy a magyarokat is mind egy szálig kitelepítik; külön intézkedésekkel lakásuk és lakóhelyük elhagyására kényszerítették, büntetőtáborokba hurcolták őket; nem folyósították számukra a nyugdíjat; konfiskálták földjeiket, házaikat, üzemeiket, üzleteiket, műhelyeiket; megtagadtatták velük saját és családjuk nemzetiségét; az ország távoli tájaira deportálták őket, kiűzték vagy kitelepítették őket az országból. Az intézkedés csaknem háromnegyed millió magyar nemzetiségű személyt érintett. A dekrétum örökre szégyenfoltja maradt a csehszlovák jogrendnek. Csehszlovákia történetének egyik legsovinisztább akciója az ún. reszlovakizáció volt. Ezt annak ellenére hajtották végre, hogy akkor még hatályban volt a Csehszlovák Köztársaság Alkotmánylevelének utolsó, 134. §-a, amely szerint Csehszlovákiában „az erőszakos elnemzetietlenítés semmiféle formája nincs megengedve"

5

0. A csehszlovák szakirodalom erőszakos elnemzetietlenítésnek minősített minden olyan tevékenységet, amellyel valakit akarata ellenére rákényszerítettek, hogy más nemzet tagjává váljék. E tevékenységnek többféle megnyilvánulását ismerte. Ide sorolt egyebek közt minden ilyen célú gazdasági és politikai jellegű akciót, a nemzetiségi iskolák megszüntetését, a vallási megfélemlítést stb. Nem tekintette viszont erőszakos elnemzetietlenítésnek valamely nemzeti kisebbség erőszakmentes propagandáját

5

1. Mi történt valójában? A „visszaszlovákosítási" akciót mint a szlovákiai magyarság számának további csökkentésére irányuló „belső intézkedést" a hatóságok egy 1946 júniusában elfogadott kormányhatározattal indították el, amelyet a pozsonyi Belügyi Megbízotti Hivatal 1946. június 17-én részletes utasítással egészített ki (20.000/I-IV/1-1946. számú hirdetmény). Ennek alapján alakították meg a reszlovakizációs bizottságokat, s kézbesítették az idézéseket. A családfők számára lehetővé tették — „kegyet" gyakoroltak —, hogy a bizottság előtt megtagadják nemzetiségüket, és családtagjaikkal együtt visszatérjenek „eredeti" nemzetiségükhöz — a szlovákhoz. A reszlovakizációs bizottságok tevékenysége 1946. június 17-én kezdődött, s július l-jén ért véget. 410 820 személy nevében összesen 135 317 családfő írta alá a szégyenletes „kérvényt". A reszlovakizáció egyébként összefüggött az 91