Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

I. A magyar- és németellenes diszkrimináció szellemi genezise

szonyok konszolidálására törekedett. Mindez azonban vajmi keveset változtatott a rendszer reakciós, mélységesen antidemokratikus, 1941 (a német mintájú faji törvények életbe léptetése) után már kirívóan antihumánus arculatán. A szlovákiai magyar lakosság helyzete A magyar kisebbség a szlovák államban nem játszott jelentősebb szerepet, nem tartozott a fontos politikai tényezők közé. Egyetlen pártja volt, az Esterházy János (1901-1957) által vezetett Egyesült Magyar Párt, amelyet 1941 novembere, a hivatalos hatósági bejegyzés (regisztrálás) után Magyar Pártnak hívtak. A pártot s a szlovákiai magyarságot a parlamentben csak egy ember képviselte, aki az adott körülmények között nem lehetett más, mint Esterházy János. Esterházy már 1932 óta - amikor az Országos Keresztény Szocialista Párt elnökévé választották - a legjelentősebb csehszlovákiai magyar politikusok közé tartozott; képzettsége, tapasztalatai, kötelességtudata, a magyar kisebbség ügye melletti őszinte és bátor elkötelezettsége, mélyen átélt keresztény humanizmusa és antifasizmusa messzemenően alkalmassá tették arra, hogy e nehéz időkben a szlovákiai magyarság vezetőjének cseppet sem irigylésre méltó posztját elvállalja. Helytállása - melyről még többször is szó lesz - a világháború éveiben a szlovákiai magyarok ezreinek jelentett példát és mércét. A Magyar Párt politikai tevékenységet lényegében nem fejthetett ki, társadalmi és kulturális tevékenysége korlátozott volt, munkája elé számos akadályt gördítettek. „A magyarságot - a hangzatos kijelentések ellenére is - voltaképpen belső ellenségként kezelték, a nemzetiségi jogokat csak vonakodva adták meg, érvényesülésüket gátolták, számos sérelmet sosem orvosoltak. A szlovákiai magyarság helyzetének alakulását, jogainak megadását attól tették függővé, milyen a Magyarországon élő szlovák kisebbség helyzete, milyen jogokat kap a magyar kormánytól." A magyarságot hivatalosan „meghonosodott nemzetiségi csoportnak" tekintették, melynek az alkotmány egyenlőséget és nemzetiségi jogokat ígért. Az alkotmánytörvény 81. paragrafusa kimondta, hogy „valamennyi lakostekintet nélkül a nemzetiségi hovatartozásra - az élet, a szabadság és a vagyon védelmét élvezi". Kétségtelen, hogy az alapvető állampolgári jogokat az alkotmánytörvény fenntartások nélkül elismerte. Ugyanúgy elismerte az állampolgárok azon jogát, hogy saját akaratuk szerint döntsenek nemzetiségi hovatartozásukról. „A polgárok szabadon dönthetnek nemzetiségükről" - olvasható az alkotmány 91. paragrafusában. A választójog, illetve a megválaszthatóság joga a különböző nemzetiségű állampolgárokat egyformán megillette. Ami a kollektív szervezkedés jogát illeti, itt már nem volt szó mindenkit megillető jogokról: a magyarokkal, németekkel, lengyelekkel és ruszinokkal ellentétben a csehek és a zsidók minimális jogokat sem kaptak. A 93. paragrafus értelmében azok a nemzetiségi csoportok, „amelyek Szlovákia területén meghonosodtak, jogosultak kulturális és politikai téren saját vezetőségük alatt szervezkedni". Az 59. cikkely az államhatalomból is részesedést ígért: „A nemzetiségi csoport bejegyzett politikai pártja révén részesedik az államhatalomból, ha az (t.i. a párt) az egész nemzetiségi csoport 53