Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

Kövesdi János: Bevezetés

Már az eddig elmondottakból is kézzel fogható, hogy Beneš vonzódott a Szovjetunióból importálható diktatórikus jellegű, prioritásaiban erősen nemzeti érdekeltségű szocializmus iránt. E megállapításhoz félreérthetetlen adalékokkal szolgál (a könyvben is megtalálható) két dokumentum. Az egyik Ladislav Novomeský akkori szlovák „kultuszminiszter" Beneš halálakor mondott — rádión közvetített — gyászbeszéde, a másik Ondrej Pavlík egyetemi professzor, szlovák tájékoztatási megbízott szintén ez alkalomból írott cikke. Novomeský szózatának már a címe is sokatmondó: „Müvedet megőrizzük és továbbfejlesztjük." Ez egyértelmű azonosulás a beneši életművel, a politikai-hatalmi kurzus folytonosságának a biztosítéka. Elvégre e tételt a Szlovák Nemzeti Tanács (a legfőbb szl. végrehajtó hatalom) képviseletében a kulturális ügyi megbízottja mondotta ki. „Reá, mint államfőre is — mondta — hárult az a történelmi feladat, hogy megszemélyesítse a köztársaság megszakítatlan létét..." De nézzük tovább: osztályából „egyetlenként ismerte fel a fordulatot eredményező összes eseményeket. (...) E helyes felismerés alapján alakította és követte céltudatosan a háború alatti csehszlovák politikai irányvonalat, amely lényegesen különbözött a többi európai emigráns kormányok politikájától. (...)" Beneš az új kurzus kialakításakor a Nyugat felől jövő bírálatokkal se törődött, erre Novomeský is utal: „Annak a meghatározó szerepnek a tudatában, amelyet a II. világháborúban a Szovjetunió játszott, valamint annak a döntő szerepnek a tudatában, amelyet a háború után fog betölteni, a külföldi emigráns kormányok képviselői közül egyedül ő köt szövetségi szerződést a Szovjetunióval, és ezzel egységesíti a Köztársaság megújításáért, egy új és új helyzetben levő államért folytatott hazai harcot. Politikájának ezt az irányvonalát a szemére vetik valódi és vélt külföldi hívei, leginkább akkor, amikor azt állítják, hogy ez a nem szocialista és antiszocialista rezsim végének a kezdete volt Csehszlovákiában, amely rendszer ez év februárjában (értsd: 1948. február 25-vel — A szerk. megj.) teljesen elvesztette bárminemű reményeit nálunk. (...) Ma már azonban vitathatatlan tény, hogy ezzel a politikájával dr. Edvard Beneš lényegesen hozzájárul a szocializmushoz vezető ama különleges csehszlovák út megtételéhez szükséges kedvező feltételek megtermetéséhez, amelyen — Gottwald elnök szavaival élve — haladunk és haladtunk eddig is. (...) Elnökünk aktív résztvevője és kezdeményező irányítója volt rengeteg meghatározó aktusnak, amely előmozdította Csehszlovákiának új, mai pozíciójában, mai tartalmával való megújítását, amely annyira eltér a Köztársaságnak a két háború közötti belső tartalmától. A Szovjetunióval kötött szövetségi szerződésünk megalkotója és aláírója, de egyúttal megfontolt partner vagy éber figyelő és meggondolt tanácsadó a köztársaság hazai földön létrejött első kormánya messzeható, Csehszlovákia történetében eddig példátlan programjának a kidolgozása, illetve magának a kormánynak a megalakítása során. Fordulatot jelentő olyan törvényeken és dekrétumokon szerepel az aláírása, amelyek Csehszlovákiában a München előtti köztársaságból ismert formális, politikai demokráciát szocializáló demokráciára változtatják, ahogyan ő maga előszeretettel nevezte a megújult Csehszlovákia gazdasági, politikai, kulturális és egész társadalmi rendszerét. (...) Bár ő maga nem vallotta a tudományos szocializmus tételét, az említetteknek köszönhetően megteremtette a feltételeket a demokratikus élet és a humánus eszmék szocialista értelmezésének kibontakozásához és érvényesüléséhez." (Pozsonyi Pravda, 1948. szept. 5. 1-2.) Hogy milyen volt, ill. milyenné lett „a humánus eszmék szocialista értelmezése", azt az elmúlt évtizedek során megtapasztalhattuk. Egyébiránt megállapíthatjuk, hogy amit Novomeský E. 18