Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

V. Vádlók és vádlottak. Ahogyan a kortársak látták

sziink egyszer a koronatanúk: a felmentvény " — indokoltam az antifasiszta jelszó jövő értelmét. Most vádlottak lettünk. A vádlott tehát szót kér. A fasizmus perében csak az antifasizmus lehet perdöntő mérték. Minden más kritérium mellébeszélés, figyelemelterelés, rabulisztika, mely csak igazságtalan ítéletet eredményezhet. Amikor a vádlott most szót kér, a legszigorúbb és e perben egyedül illetékes mérték alkalmazását kéri. Semmi többet. Antifasizmust. Igazságot! A szlovenszkói magyar szellem mint történelmi hatóerő a két világháború közti húszéves intervallumnak az eredménye. A gyümölcs neve: antifasizmus. Ide torkolt, ide ért minden. A kezdeti csírák mást nem eredményezhettek: a vox humana első expresszionista sikolyaitól és emberfortissimóitól, tárulkozó testvérlírájától egyenes út vezetett az antibarbarizmus tudatos vállalásához. A háborúban megcsúfolt ember szégyene, fájdalma, lázadása élt bennünk. Vedd ehhez a mi külön magyar eszmélésiinket: a magyar bűntudat tudatosodását, és megkapod szellemképünk egész értelmét. Ha volt nemzedék, mely apái történeti bűnét felismerte, levezekelte, és a bűntudat gyógyító antitoxinja útján erénnyé akkumulálta: akkor a szlovenszkói magyarság iskolapéldát szolgáltatott erre. Világháborúból jöttünk, és világháborúba torkolltunk. Mi, az öregebb nemzedék, a lövészárkok poklaiból a testvérembert hoztuk magunkkal: életünk célt és értelmet csak így kaphatott. Antimilitarizmus, antiimperializmus, aktív pacifizmus, szocializmus lett emberségtörekvésünk iránya. A fiatalabb nemzedék a dunatáji népek praktikus szolidaritásává színezte a mi általánosításainkat. De mindez csak egy nagyobb távlatba állítva nyerhetett értelmet. És mi, akik hazát vesztettünk, egy új patriotizmus megszállottai lettünk: Hazánk: Európa, mondottuk, és a nincstelenek egyszerre gazdagok lettek: az európai kultúrtudat vallói és védői, humanizmus állhatatos militánsai. Ez atmoszférában árvaságot szüntető egyformasággá színesedhettünk: emberré. Emberré, aki nem magyar, nem cseh, német vagy francia, de: európai. Ez volt a közösség, amibe tisztító fürdőként bele kellett magunkat vetni, mert önmagunkra, megmásult feladatainkra csak egy nagyobb közösségben lelhettünk. Az igényminimumból egyszerre igénymaximumba kellett átcsapni. Európa: a humanizmus életlehetősége, de ugyanakkor kötelességmaximuma is. (...) Ha van kisebbség, mely ezt az európai célkitűzést nyugtázza, akkor Európa nem találhat történelmileg igazoltabb népcsoportot, mint a szlovenszkói magyar kisebbséget: az emberiség igénymaximumának, a szolidaritástudatnak ez elárvult és elárult megszállottját. Összegzésképp Jócsik Lajosnak, már Budapesten megjelent könyvéből — Iskola a magyarságra — idézek: „Egy magasabb európai magatartás kialakítása lebegett szemünk előtt, mely minden közép-európai kis nép számára megnyugvást ad... Úgy képzeltük el, hogy van, létezik egy magasabb életforma, mely európai, szociális, gazdasági és esztétikai értéktöbbletet jelenthet úgy a kisebbségi magyarság, mint a többségi nemzet számára. Csak oly megoldások bírtak számunkra jelentőséggel, melyek értéke általános volt és vonzást gyakoroltak mindenkire... Eszelősei lettünk emelkedett elképzeléseink168