Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

Kövesdi János: Bevezetés

maradt a csehszlovák jogrendnek." (Gyönyör József). Az internálások ténye eléggé ismert a nagy nyilvánosság előtt, ám arról, hogy nemcsak egyedi kivégzések, hanem tömeggyilkosságok is történtek, a történészek közül is keveseknek vannak ismereteik. Ez utóbbiakról is szó esik a könyvben... Ami azt illeti, nemcsak Esterházyt internálták. Az idősebbek még emlékezhetnek is rá, hogy 1945 februárjától a magyar és a német lakosság ellen — főleg a nagyobb városokban — elkövetett tettlegességeken, szidalmazásokon kívül e két kisebbség a munka- és koncentrációs táborokat is megismerhette. A szlovákiai magyarok számára létesített internálótáborok — a közismert Pozsony-ligetfalusin kívül — pl. a Bodrogközben, Kassán, Losoncon, Léván. Nagyidán, Nyitrán, Rozsnyón, Szereden, de másutt is működtek. Ezeket a Národná Stráž (Nemzetőrség), a rendőrség és a katonák soraiból felállított különítmények működtették. Ez ideig a magyar nyelvű publikációkban — kivéve Janics A kassai kormányprogram... c. füzetét — a magyar és a német lakosság sérelmére elkövetett tömegmészárlásokról még nem esett szó. Pedig 1945. májusában-júniusában ilyesmi is előfordult. E tömeggyilkosságokat, melyekről Janics K. és Vicsotka M. beszámol — máig sem vizsgálták ki. (Pedig elkövetőik állítólag ma is élnek... ) A párizsi cseh emigránsok körében már 1939 őszén felmerült a gondolat, hogy amennyiben a németek elvesztik a háborút, a szudétanémeteket kitelepítik. (Kelletteke ehhez az intoleráns sanda szándékhoz „kollektív bűnök"?) 1947. májusi karlsbadi beszédében maga Beneš nyíltan kijelentette, hogy a kérdésről 1940 elején tárgyalt az angolokkal és más szövetségesekkel. Friedrich Egon Prinz német történetíró — Az 1945. évi Beneš-dekrétumok nemzetközi jogi szempontból c. tanulmányában, elsősorban a szudétanémetek példáján — a jogsértő dekrétumok részletes elemzését adja, egybevetve azokat nemzetközi jogi normák alapján. Prinz tanulmányának 2., „A Beneš-vita és a hatályos csehszlovák jog" c. fejezetében rámutatva, hogy a sztálinista szellemű kormányprogram különbséget tett „bűnös németek" és „lojális németek" között, megállapítja, hogy „az ún. Beneš-dekrétumok ... a kassai kormányprogramnál jóval tovább mennek". A nemzetközi jogi szempontokat elemezve rámutat, hogy a csehszlovák fél téved, amikor a szudétanémet vagyon elkobzásával kapcsolatos jóvátételi igényeket illetően a potsdami egyezményre hivatkozik. A potsdami egyezmény XIII. cikkelye említi ugyan a kitelepítést, „a lakosság elszállításának tulajdonjogi következményeiről azonban nem rendelkezik. A Németország által nyújtandó jóvátételről szóló IV. cikkely és a potsdami egyezmény egyéb rendelkezései sem ejtenek szót erről a kérdésről." (Um Recht und Freiheit, 1977. 496.) A kisebbségek fejére kimondott „kollektív bűnösség" vádja egyébként is teljességgel ellentétben állt a hatályos nemzetközi jogi normákkal. A csehszlovák „radikális megoldás" a Hágai Szárazföldi Háborús Rendszabályokat szegezi szembe. A HSZHR 50. cikkelye szerint „egy egész népet egyesek cselekedetei miatt, akiknek a felelősségében a nép nem tekinthető részesnek, semmilyen pénzbeli vagy egyéb büntetésben nem szabad részesíteni." (Prinz, i.m.) Magyar nyelven ez ideig kiadott egyetlen mű sem ad oly alapos és részletes s szakszerű elemzést az 1944—1949 között végrehajtott vagyonelkobzásokról és kisajátításokról és a mostanában esedékes jóvátételről — a Prinz-írás révén —, mint ez a könyv. Az elemzések azért is hitelesebbek, mivelhogy nemcsak a csehszlovák jogrend kereteiben mozognak, hanem az érvényes nemzetközi jog talaján állnak. F. E. Prinz tájainkon elsőként mondja ki: „A Beneš-dekrétumok és végrehajtásuk a nürnbergi nemzetközi 13