Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
III. Az embertelen csehszlovák jogszabályok máig kísértő szelleme
sel kapcsolatos cselekedeteket is azok alapján kellene megítélni. 3 3 A nemzetközi hadbíróság szabályzatának 6. (b) cikkelye alapján a „civil lakossághoz tartozók meggyilkolása, megkínzása, az elfoglalt területekre vagy területekről rabszolgamunkára vagy más célból történő deportálása" háborús bűncselekménynek számít. A 6. (c) cikkely szerint „valamely civil lakosságnak a háború előtt vagy alatt történt meggyilkolása, lemészárlása, rabszolgává tétele, deportálása vagy egyéb, emberhez nem méltó kezelése" „emberiség elleni bűncselekmény"-nek minősül. Bár a kitelepítés tilalmának formális nemzetközi jogi kodifikálása csak a németek kitelepítésének megkezdése után, a népirtásról szóló 1948. évi konvencióval és a háborús időkben a civil lakosságot védő 1949. évi genfi konvencióval történt meg, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kisajátítás időszakában már léteztek „nemzetközi szokásjogon nyugvó alapszabályok", amelyek megtiltották a kitelepítést és a deportálást, mint az emberiség ellen elkövetett bűntettet. 3 4 8. Felix Ermacora, osztrák nemzetközi jogász 1991. május 22-én készült, szudétanémet kérdésről szóló, többször idézett jogi szakvéleményében kifejti, hogy a kitelepítés népirtást jelentett. A népirtásról szóló nemzetközi konvenció szerint olyan cselekedetek, amelyek egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részbeni elpusztításának szándékával követtek el — mint például a csoport tagjainak meggyilkolása (II. cikk. a. bek.), súlyos testi vagy lelki sértés okozása (II. cikk. b. bek.), valamint a tagok teljes vagy részbeni fizikai pusztulását eredményező életkörülmények szándékos kialakítása —, kimerítik a népirtás tényállását. A csehszlovák kitelepítési intézkedések a német lakosság elpusztítására törekedtek az érintett területeken. A lakosság elszállítása egy nemzeti és etnikai csoportra terjedt ki, azzal a szándékkal, hogy szülőföldjéről szinte teljesen eltávolítsák. Számtalan dokumentum szerint a kitelepítési intézkedések következményeként gyilkosságok, valamint testi és lelki sértések történtek. 3 5 A kitelepítéssel megteremtett életkörülmények, az elhurcolások és a gyilkosságok, továbbá az elkobzások a szudétanémet területeken élő német lakosság alapvető életfeltételeinek megvonására irányultak. 3 6 Ha viszont a kitelepítések a népirtás egy fajtáját testesítették meg, akkor a kitelepítéssel szoros összefüggésben végrehajtott elkobzásokat sem szabad önmagukban megítélni, hanem a történtek egészébe kell beilleszteni és egy komplex stratégia elemeként a többi elemhez hasonlóan kell értékelni. 3 7 A vagyonelkobzások az emberi jogok súlyos megsértésének részét jelentették, és a fent leírt körülmények között önmagukban is népirtó jelleggel bírtak. 3 8 A Német Szövetségi Köztársaság és Csehszlovákia által megkötött szerződések (Prágai Szerződés, barátsági szerződés) ellenére a szudétanémet vagyon kérdése a mai napig „nyitott" maradt, mint ahogy azt a barátsági szerződéssel kapcsolatos német—csehszlovák levélváltás is világosan mutatja. A Benešdekrétumok és számos, tulajdont érintő kérdés széles körű átdolgozása nélkül a német és a cseh politika közös célja — a Csehország belépése az Európai Közösségbe — is veszélyeztetve látszik. A tulajdonviszonyokkal kapcsolatos kér128
