Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

emberek nagy igyekezetét az élet után, se azért, hogy az életkörülményeket megteremtsék az embereknek. Lent a határban ott volt az abbamaradt munka. Kóróval féligrakott szekér állt a föld derekán, mutatta, hogy a gazdája a tűz láttára kifogta előle a szamarat és gyalog szaladt a megfenyegetett falu felé. Más földön kósza rendetlenségben hevert szanaszéjjel a kórókévék sora, azt mutatta, hogy a gazdája, amikor megpillantotta a tüzet, lehányta a terhet a szekérről, úgy rohant vele haza, mert azt számította, hogy vizet hord a szekéren a tűzhöz. Két csendőr járta a falut. Meg-megálltak az emberek előtt. Az emberek kint ténferegtek az udvarokon a megszenesedett gerendák lomjai között, riadtak voltak, tanácstalanok, akár az eltévedt gyerekek idegen világban. Kérdezősködtek a csendőrök az emberektől: — Ki porzsolté le ezeket a házakat? Bambán felelték a megszóllítottak: — A tűz. — De ki gyújtotta meg? Csak a vállukat vonogatták. — Talán a szél... — Hány órakor tört ki a tűz? Egy tömzsi vörös ember a következőkben felelgetett a csendőrök kérdezősködésére: Hatodszor fordultunk éppen a kóróval. Rárivalt az egyik csendőr: — Hát ebből számítsam ki, hogy hány óra volt? Türelmesen felelt a tömzsi vörös ember: — Nekem nincsen órám. 1 — Sellyei: Elfogyott a föld alóla. 97