Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Részeg fejével emberfeletti munkába fogott. A gondolata ennyi volt: — Víz köllene otthon. Nincsen víz, kiszáradtak a kutak, a hegy nem önt a patakba vizet, amit önt, az ivásra is kevés. Rettenetes helyzetben van a falu. De az én pincémben bor van, nagyon sok bor. A tavalyi termés is eladatlan. Kinek köllene, hiszen savanyú. Otthon meg víz köllene. A pinceajtóra vert faszegre rávonta a fölvonó­kötelet. A pincében a legnagyobb hordóját igazította a kötél alá, a kötelet rákötözte, aztán újra fölment a napvilágra. Akkor már égett dióhéjhoz volt hasonló a levegő szaga. A kötél végére befogta a szamarat, maga is neki­tehénkedett és roppant erőfeszítéssel, lassan, kihúzták a hordót a pincéből. A kocsira is fölerőlködte a megbolygatott ember a hatalmas hordót. — A házam megvédem — gondolta és elindított a szamarával a falu felé. Nehéz volt a feje, lógott. A szamár is lassan ballagott a nehéz teherrel, de az ember a lassú menésben is ős volt, emberi, ösztönös. Egy hordó bort vitt a faluba, mert a faluban nin­csen víz és ő tudja, hogy a vörös kakas veszedelmében ijedezik a fészke. Apró lépésekkel kocogott a szamár. * A vörös kakas, a lángnyelvek falanxa, ellenállás nélkül rohamozott zsupptetőről zsupptetőre. Előbb megnyaldosta a korhadt felületet, aztán meg­89

Next

/
Thumbnails
Contents