Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

s most már nem hagyja magára egyedül a házban, egyedül a faluban, amelyik fölé égig nő a hegy. A beteg öreg mért nem érti meg! * Kórót hordtak akkor a határban. A kukoricás földeken fölhányták a kórót a szekerekre, berudazták, bekötözték, hogy a hantos utakon le ne potyogjanak a kévék a kocsikról. Aztán elindították a szamaras igákat a Kontár-rét felé, a szérűk hátára. Ott voltak a szérűskertek, ott lógtak a kazlak és a takarmányos boglyák az ég felé, az őszön ide hordtak mindent a szélesre futott határból, hogy a télen majd közel legyen, rövid idő alatt hozhassák föl a dombra a mindennapi szükségletet. Kóróhányás közén, már a szérűskertekben, fölnéztek a dombra a falujok felé. Ahogyan itt közel voltak egymáshoz és a faluhoz is a munkában, hát gondtalan kurjongatás okban éltek. A Balla Feri így beszélgetett a szomszéd szérűn levő Hantos Lacival ezen a délutánon: — Nem nézöl te a dombra? — Minek néznék! — kérdezte Laci. — Amott a házad ablaka. —• Most látom. — A feleséged integet belőle. —• Dehogyis integet az. — Nem érne rá! — Lehet. — Valakit ölelgetne! — Lehet. 80