Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Néhanapján olyan nyomással ült a falura a hegy, hogy szinte mindenki megérezte, hogy hegy van, hogy ott van a falu fölött, látni az udvarokból, érezni, tudni. Mert eltakarja még a napot is az emberek elől. Máskor meg az eszébe se jutott senkinek. Azon az októberi reggelen újra érezni lehetett a hegyet a falu fölött, akár valami láthatatlan terhet. Mondta azon a napon korán reggel Kósa Péter a feleségének, amikor a szamarát fogta be az udvaron: — Te asszony, máma borús az idő. — Mit akar vele? — kérdezte az asszony. — Hát borús. — Azt hallottam már. •—- Hozni köllene a hegyről abból a gyomból a nagyságának a Király-uccába, hogyha kérte, mégis ígérte, hogy a húsz koronát megfizeti. A nagysága a városban húsz koronát ígért tegnapelőtt a hatlevelű nyúlalakú, névtelen növény tíz gyökeréért. A nevét nem tudta Kósa Péter, de tudta azt, hogy húsz korona néz ki abból, ha a városban a nagysága vágya teljesítődik és a kertje díszítésére tíz gyökeret hoznak a hegyről az ízléses gyomból. — Mér éppen máma? — kérdezte az asszony. — No, mert borús időben jobban fénylik a levele. — Hát aztán? — Könnyebben megtalálod. — No és? — Nem köll annyit keresgélned. Az asszony kifakadt kesergően: — Majd a kórságos isten mászik föl a hegy tetejére érte. Édeském, mászna-e húsz koronáért a hegy75