Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Amikor több ember között voltak, akkor is csak a segíteniakarásukat lobogtatták, hogy példát üssenek. — El köll menni deputáeióba. — Akármelyik hivatalba, de köll menni. — Akármennyire is igaza van mindenkinek, aki arról beszél, hogy hogyan adna nekünk valami segítséget az állam és a hivatalok, amikor az úgy van szokásban, hogy csak visznek a paraszttól, mindig visznek, akár van termése, akár nincsen — mégiscsak el köll mennünk, segítséget köll keresnünk, mert magunkra vethetnénk és ránkvethetnék a gyerekeink is, hogy semmit se próbáltunk meg sehol. A szavaik mégiscsak megfogták az embereket. Bólongató fejek mondták körülöttük: — Menjen valaki, no. — Menjetek, mégha foganatja se lesz. — De hátha lesz. — Mozdulni köll mindenért. — A biztosító még az emberét se küldte le. — Lehet, hogy jelentést se kapott, hogy leégett a falu. — Ha elmegy a deputáció, hát legalább jelentés lesz az a faluról, hogy mi történt itt. Hát összebeszéltek, hogy tíz ember fölkerekedik és bemegy a városba, a járási hivatalba. Elmondják a falu állapotát és segítséget kérnek a falu részére. Elmondják azt is, hogy úgy szeretnék, ha új helyre, a domb alá építhetnék a falut, széles telkekre, amelyekre elfér a szérű is, hogy közel legyen a takarmány az istállóhoz. Szeretnék a tág udvarokat, hogy egy sövény kerítésében legyen az udvaruk a szérűvel, hogy 117