Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

ember, aki azért van, hogy a járásba beosztott emberek életét dirigálja. A járás van a legközelebb. Majd mehetnek aztán a megyéhöz is. Meghallgatták az emberek a két testvér magyarázó szavait, de nem ütöttek bennük bizakodást a szavak. Kételkedve mondták: — Sohase volt patrónusunk senkise, amikor még bírtunk is megállni a lábunkon. Hát most legyen, ami kor már végképpen leestünk! Azonban Péter így szólt: — Köll, hogy valaki legyen valahol, aki igazat ad nekünk. — Hát most volna, amikor ilyen fekete gödörbe estünk bele! Akadna, aki kezet nyújtson nekünk! — Meg köll próbálnunk mindent. Meg köll keresnünk, hogy ki akarna segíteni nekünk. Emberek szívében köll segítő akaratot ütni, hiszen emberekért köll, hogy legyenek az emberek. Föl köll építeni a falut, aztán nekifogni a kenyérértvaló munkának. Ne is ide épüljön a falu, ahol van, hanem a domb alá, széles telkekre — beszélte Péter. — A domb alá! Akkor fundamentumostul új házak köllenek. — Azok köllenek. Újracsak kételkedve szóltak az emberek: . — Űj házakat építenél, holott még arra sincsen reményünk, hogy ezeket a romokat befödeleztessük. De szélesretárulkozó bizakodás ült a két emberben: — Olyan az állam, hogy köll neki a falunk is. Nem lehet az, hogy valahol benne ne legyen törődés miattunk. Nem hagyhatnak elveszejtődni egy falut, mert az példa volna rá, hogy a többi is elveszhetik. Mert 8 — Sellyei: Elfogyott a föld alóla. 113