Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

— Egészen a szomszéd fala alá rakjuk, hogy legyen merre elmenni a kocsinak itt. Mert délután takarmányt kell hozni az állatoknak. Rábólintott Márton ezekre a szókra és már úgy is csinálták, hogy út legyen, hogy hely legyen, tovább is parasztudvar legyen az udvaruk. Akkorra már az asszonynépség is előkerült és a példamutatásra melléjeállt a munkában a két embernek. Behordták a házba a szanaszét heverő bútorokat és a régi helyükre állították bent a házban. A kicipelt asztalok, székek, ládák és fazekak egyenkint visszamentek a helyükre az emberi továbblendítő akaratra, hogy azontúl már csak ott legyen látható a tegnap életváltoztatása a falak fölött, a fölkiáltó j élnék maradt kémény körül; hogy csak annyi megakasztás maradjon a tegnapi tűz, amennyi volt. Olyan volt a tetőtlen ház, amilyen tetős korában volt. Végignézték a munkájukat. — Semmi se hiányzik? — kérdezték egymástól. — Nem hiányzik. — A liszt? — Ki se vittük. — A zsír? — Azt kivittük, nem olvadt el. — Vánkosok, dunyhák? — Megvannak. — A gabona? — Ott van a szoba sarkában a veremben. Ahhoz nem ért a tűz, hiszen csak kint volt. — Hát akkor semmi se történt. 101