Veres János: Életút

Szikes vidék

CSÖNDES SOROK EGY BARÁTOMNAK Istenek jönnek, istenek mennek, jelszó halkul el s új szólam árad. Az ember csak szánt, kalapál, izzad, mintha istenek nem is volnának. Az ember csak izzad, s a seregnyi isten nem tudja, mit vár, óhajt vagy gondol, ha felveti szemét néha az égre ebből a földi gyalogmalomból. Akár a paraszt az eke szarvára, ráhajlok én is a papírra, látod, betűim sora köves barázda, nem terem semmit, csak szúrós bogáncsot. Ki vetne ügyet indulatomra? Isten-magasból kölyöknek látszom. Pedig egy kazal tudós írásnál többet mond csöndes káromkodásom. 50