Veres János: Életút

Szikes vidék

ELEK Kürttel és dobbal nem lármázok, nem rázok kifent csatabárdot, helytállók virtusricsaj nélkül, váram megfontolt szóból épül. A sorstól csupán annyit kérek, adja, emberhez méltón éljek, fonja szívemre felhők bodrát, s vágyunkat lábak ne tapodják. Sugár a kévéjét hozzám kösse, s rajtam deleljen mindörökre, rumos pohár mellett ne üljünk, reményeinktől részegüljünk. Hajoljon fölénk tiszta ég, tűnjön alázás, gyötrelem, jövendőnk bőtermő vidék, s ne tátott cápaszáj legyen. Lám, feltámadtam, felébredtem, s az én dolgom, hogy mi zúg bennem, nyüzsgő csillagok fényörvénye tör belőlem a néma égbe. Átjutok minden sodró gázlón, egy lány hite lesz vezérzászlóm, íztelen napjaim fűszere, sója, nedvező sebeim felitatója. Csattog majd lelke, ha viharok fújják, 37