Veres János: Életút

Szikes vidék

Visszatértem hajdani magamhoz, diák vagyok, nem öreg, vágyaim már tükrösen ragyognak, mint réten a vadvizek. Csatangolok lengő köpönyegben, a pataknál megállok, üdvözölnek igaz cimboráim, az éj b aj szú betyárok. Nem töprengek immár, kivel fogom szagos estém tölteni: vár otthon a kis almafa alatt Csokonai, Berzsenyi. Hogyan szúrok ásót holnapunkba? Mint a szikla, oly kemény! Nem tudom, de halál sem riaszt most, dróting rajtam a remény. Nem hallgatok sanda, hamis szóra — ugye, fürtös bodzaág? Aranyzáras tankönyvem van, címe: Téphetetlen tisztaság. Poharamból friss józanság csordul, ím, a számhoz emelem, új bolygókat siklat a magasba jó szablyám, a szerelem. Te adtad, a sötétből kilépve, mint tündér a nád közül; drágaságom, tűzforró emléked macskatalpon jár körül. 34