Veres János: Életút

Meleg szél

páfrányos erdők ridegsége surran a pohár fenekére O öreg Gyömbér énekelj Mint mohó pénzsóvár rokonság örökségünkért rontottunk rád Hajtsd föl a szilvapálinkádat éltessen a magnótekercs Mert a holnapi kutatóknak ha felőled tudakozódnak te már csak fejfáddal felelsz Radnót Lagzizunk — sötét ünneplőben feszít az egész Pósa-had szorosak már az inggallérok bütykös kéz fogja vállamat Eszembe jut míg öblös tálban a csigaleves párolog: Negyvenkét éve pupillámban rezeg napmarta arcotok Akkor is ha az eget nézem vagy tetszhalál fuvalmát érzem A zene dobhártyát repeszt A szíved elől nincs menekvés gondolom S nyelem a levest S'óreg A Várhegy lejtőjéről nézve oly tündöklő a lenti táj s az eget úgy kikékítették hogy a látvány már szinte fáj Túlnan — mint néha sóvárgásunk —tilosba tért a birkanyáj 203